Siklós

Egy korábbi ormánsági kalandozás után irány újra Baranya déli mezsgyéje! Siklós, e tízezres kisváros, egy egész megyényi történelemmel büszkélkedhet. Itt van az ország leglátványosabb, még épségben álló középkori vára, de ez csak a kezdet, mert találunk itt gótikus kolostort, barokk kegytemplomot és török mecsetet is.

Bármerről közelítünk, Siklós kis dombon álló hatalmas vára messziről látszik. A belváros girbe-gurba utcaszerkezete miatt viszont nem könnyű megtalálni. A parkolót úgy lehet megközelíteni, ha a Kossuth teret keressük (előbb-utóbb minden út ide vezet), aztán egy közeli templom tornya mutatja az utat nyugat felé, a cifra narancssárga városháza rövidebbik oldalával szemben kezdődő Batthyány közbe. Ezen az utcácskán lehet felkanyarogni a várfalak alá.

A vár felé haladva, a Batthyány közből érdemes egy kis kitérőt tenni bal kéz felé a Vajda térre, mert ott egy gótikus eredetű ferences templomot és kolostort láthatunk, a templomban XV. századi freskókkal.

Most, ahogy ezt a bejegyzést írom, azt olvasom Siklós honlapján, hogy a vár 2011. április végéig felújítás miatt zárva lesz, és "a több évszázados építészeti örökség meg fog újulni a XXI. szd. technológiájával, azaz a múlt és a jelen fog találkozni. E találkozásukkal, szimbiózisukban fognak hidat képezni a jövő felé." Szívből remélem, hogy ez csak nagyzoló duma, és anakronisztikus szimbiózis helyett inkább történelmi valójában fog újra pompázni e csodás erődítmény, ami egyébként a felújítás előtt is elég jó formában állt. Emellett az időzítés is felettébb vacak, mert a közeli Pécs kulturális fővárosi mivolta miatt, a szokottnál nyilván többen barangolnának el idén Siklósra is...

A vár persze a félve várt felújítás előtt sem úgy néz ki, ahogy a XIII. században kitalálták (első említése 1294-ből való, alighanem kevéssel azelőtt épült fel), hanem egy változatosan szép egységet alkot, melyen a XIII-XVIII. század közötti korok mind nyomot hagytak. A kezdetekről néhány román és gótikus stílusú ablak- vagy ajtóív tanúskodik a palota falain, na meg a tisztán gótikus várkápolna.

A reneszánsz tobzódásának idején a török veszély miatt leginkább az erődfalakra koncentráltak – ebből az időből való a gyilokjáró, amiről remek kilátással tekinthetünk szét a város, a Dráva széles síkja, vagy a (keleti végét leszámítva) bágyadtan lankás Villányi-hegység felé.

A teljesen szabálytalan formájú udvart körbezáró, hol egyenes, hol ívelt falú palotaépület nagy része barokk építkezés után lett ilyen, de a külső falak stílusából én régebbinek mondtam volna. A következő kép bal szélén egy gótikus ablak látható, ami, a vele egy magasságban lévő vakablakokkal együtt, nem a mostani emeletek szintjéhez igazodik. A török időkben romba dőlt alacsonyabb épületre így szerkesztették rá a tágasabb, magasabb emeleteket. A kép jobb felén a kápolna ugrik ki a falból.

A vár belsejében hatalmas vártörténeti és képzőművészeti kiállítások voltak láthatók, amik a felújítás után nyilván részben kicserélődnek majd, a pincében pedig az elmaradhatatlan börtönmúzeumban borzonghat kedvére a sötét és szűk terektől meg a dohos levegőtől meg nem riadó látogató.

A kimerítő vártúra után térjünk vissza a belvárosba. A városháza mögött, a Széchenyi és a Vörömarty utca sarkán áll egy egészen különleges építmény, Malkocs bég dzsámija. Nagyobbra nőtt és ismertebb pécsi társával ellentétben ezt a mecsetet nem alakították át keresztény templommá, hanem a lebontott, visszaépítésre váró minaretjét leszámítva épp olyan, amilyen a török időkben vala.

A XVI. század második felében épült török imaházat az védte meg az évszázadok viharaitól, hogy beépítették egy lakóházba. 1992-ben bontották le róla a házat, és állították helyre fantasztikus eredménnyel, amiért a felújítók Europa Nostra díjat is kaptak. Hasonló stílusú mecsetekkel Boszniában találkozhat az utazó, és a sors szomorú fintora nyomán épp bosnyák menekültek használták templomukként az épületet a kilencvenes években.

A mecset berendezését a török állam adta ajándékba. Muzeális értékű bútorokat, kegytárgyakat láthatunk odabent. Mint minden mecsetben, belépvén itt is mennyei béke fogadja az embert. Szép szőnyegek, egzotikusan megmunkált tárgyak láthatók mindenütt: kincsesdoboz, ébenfa szék, Aladdin csodalámpája, csillogó kancsó...

Érdemes hosszabban időzve elmerülni a részletekben, és a cipőt az ajtóban hagyva alaposan körülnézni, mert ilyesmit itthon máshol nem láthatunk. Az ablakok az Ezeregy éjszaka meséit idézik, és egy magyar nyelvű koránt is találtunk.

Bámulatos, hogy a közös történelem ellenére mára valóságos barátság alakult ki törökök és magyarok között. Ebben a szellemben megyünk mi is tovább, ebből a muszlim szent házból egyenesen egy nagy becsben álló keresztény kegyhelyhez.

A Siklóshoz tartozó Máriagyűd ferences kegytemploma 1739-re épült fel, de már legalább 900 éve különleges szent helynek számít az itteni forrás környéke. Úgy tartják, hogy II. Géza király 1148-ban – a közeledő bizánci hadsereggel szemben védelemért fohászkodva – itt ajánlotta koronáját és trónját Mária oltalmába, mert már akkor is tartotta magát az a hit, hogy itt gyakran meghallgatásra találnak az imák. Mária megjelenéséről is sokszor beszámoltak a zarándokok, akik már az Árpád-házi királyok korában is templomban imádkozhattak Máriagyűdön.

A fényűző barokk külső nem kevésbé cikornyás belsőt rejt. Míg kívülről szerintem fenségesen mutat a templom, belül furcsán mutatnak együtt a barokk oltárok és a XX. századi freskók. De a lényeg az erre járók többsége számára persze nem ez, hanem az 1713-ból származó Mária-kegyszobor, amit a körüljárható főoltár rejt, és amely már a harmadik a sorban. Az elsőt a török hódoltság idején keverték el valahová, a másodikat pedig a Rákóczi-szabadságharc alatt menekítették a ferencesek Eszékre, mert az osztrákoknak szokásuk volt lenyúlni a magyar kegytárgyakat.

Ha elfáradt az utazó a bóklászásban, Siklós környékén bőven vannak olyan helyek, ahol különböző élvezetekben merülhet el az ember. Nagyon közel vannak ugyanis a villányi pincék és a harkányi fürdő is.

Sellye és Drávaiványi

Az Ormánságnak az keserves pusztulásárul

Kevés régebb óta és nagyobb ínségben szenvedő tája van az országnak, mint az Ormánság. Az elmúlt 90 év vergődését lehet azzal magyarázni, hogy gyepűre szorult térség Baranya távoli, horvát határ menti részén, távol a nagyvilág zajától – és munkahelyeitől. De a bajok gyökerét keresve mélyebbre kell ásnunk még a szép sellyei kastélypark fenyőinek gyökérzeténél is, egészen a XIX. századig.

Az Ormánságot járva az ember főleg apró falvakat, lakatlan, romos házakat, idősek vagy nyomorgó cigánycsaládok lakta viskókat lát, pedig 100-150 évvel ezelőtt az itteni parasztság gazdagabb volt az országos átlagnál. Aztán elkezdtek egykézni, hogy ne darabolódjon fel a családi föld s vagyon. Állítólag errefelé némely falvakban együtt járt kocsmázni nyájával a helyi református pap is, de volt köztük sok olyan, aki komolyan szívén viselte falujának jobb sorsra tán nem is érdemes népének állapotát, és kétségbeesett leveleket írt feljebbvalóinak, mint például Fülep Lajos zengővárkonyi lelkész 1929-ben:

nézzétek, lássátok, milyenek az egykés falvak, milyen Somogy, Baranya, Tolna széthulló magyar világa! Az emberek cifrálkodnak, páváskodnak, pénzükkel-vagyonukkal dicsekednek, amit megkeresnek, magukra költik – önzők, zsugoriak, kapzsiak: egykézők; javasasszonyok, ostoba bábák, lefizetett orvosok lelküket-testüket megrontják a szülni nem akaró asszonyoknak, a férfiak önmagukat rongálják, idegeiket sorvasztják, kocsmában, fajtalankodásban prédálják erejüket; a múlttal nem törődnek, a jövőt nem ismerik: kurtára fogott jelenidejükben elpereg tartalmatlanul az életük.

Ejnye, ezek a mai fiatalok! Az egykézés miatti elnéptelenedésnek aztán tök egyenes következménye volt, hogy az üres házakban megjelentek a letelepedő cigány családok, akiknek földművelési szaktudásuk nem nagyon lévén, lassan nyomorba süllyedtek a falvak.

Az Ormánság régi gazdagságából egyre nehezebb emlékeket találni, de azért maradt még néhány, ahová érdemes elbarangolni.

Sellye kastélyárul s annak kies kertjérül

A maga kétezerötszáz lakójával Sellye az Ormánság "fővárosa". A főutcát elnézve, régebben is központi hely lehetett a városka, hiszen kisvárosi jellegű házak sorakoznak rajta, és még egy főtér szerű kiszélesedés (Köztársaság tér) is van rajta, aminek legmagasabb pontján áll a Draskovich-kastély.

A frissen vakolt, kívülről jó állapotú sárga ház jól mutat a zöld ablaktáblákkal. A négyzet alaprajzú, zárt belső udvaros barokk kastély már az 1700-as évek közepén is nagyjából így nézett ki, amikor a Batthyány család felépítette. Most szakmunkásképzősök kollégiuma van benne, de beosontunk a nyitott ajtón, hogy megnézzük a belső udvart.

Kellemes meglepetés volt, hogy a épület-állapotilag odabent is minden rendben van – kár, hogy csúnya a kövezet és nincs egy bokor sem, bár az ott lakó srácoknak pont ez kell, hogy kosarazni tudjanak (jó lehet olyankor a visszhang...). A kastélynak a hátulja a szebbik oldala:

Ez már egész barokkos, meg is jelentek rögtön lelki szemeim előtt a toronyfrizurás hölgyemények meg a Lajos-hajú uraságok, ahogy a kertben sétálva vitatják meg a vacsorát avagy a nagypolitikát. Látványosak az ablakok körüli stukkók, és nagyon szépen helyén van mindegyik.

Az egykori barokk kertnek már nyoma sincs, vannak viszont kétszázötven éves fák a nem kicsi kastélyparkban, és remek arborétumszerű hangulat fogadja az embert. Aki kedveli az örökzöldeket, jól fogja itt érezni magát, mert a leírás szerint Kanadától Kínáig megtalálható itt szinte valamennyi jellemző fenyőféle. Különösen érdekes közülük a mamutfenyő, a balzsamfenyő, a jegenyefenyő és a japánakác.

Drávaiványinak az legnagyobb népi műgonddal kipingált templomárul

Drávaiványi tipikus ormánsági település, lehangoló faluképpel és egy káprázatos belsejű református templommal. Nagyon úgy tűnik, hogy az 1700-as évek végétől több évtizedes rivalizálás kezdődött az ormánsági falvak közt, ami arról szólt, hogy ki tudja minél látványosabb bravúrokat bemutatva kifesteni a helyi református templom fakazettás mennyezetét és egyéb belső tárgyait. Nem szabad hát hagyni, hogy megtévessze a vándort egy ormánsági templom szerény külseje (mégiscsak kálvinista imaházról van szó, ahol elvileg tilos a hivalkodás):

Kérjük el a kulcsot az ajtón kiírt címen (pár házzal arrébb a főutcán – csengő ottjártunkkor nem volt, de a szomszédok készségesen segítettek bekiabálni), aztán irány a templom belseje!

Ha nincs oltár, és nem szabad kegytárgyakat pakolni a templomba, ráadásul még a falakat is kötelező fehérre festeni, hogy megkülönböztessük magunkat a földi hívságokat túl sokra becsülő katolikusoktól, mit lehet tenni? Pingáljunk ki mindent, amit csak lehet, a szószéktől kezdve a karzaton és a padsorokon át a mennyezetig!

Az eredmény egy több, mint kétszáz éves, elképesztően színes kavalkád. A fejünk felett egy szöveg 1792-es évszámmal hirdeti a templomalapító adományozók dicsőségét, nem tökéletes helyesírással, bizonyítván, hogy az ismeretlen műalkotó népi sarjadék (látványos például, ahogy az "Urnak" szóba utólag sikerült csak beilleszteni az "r" betűt).

A 167 fakazetta közül ez a napkorongos a "királykazetta", és a maradékon mindenütt teljesen különböző, nonfiguratív minták sorakoznak. Kivéve egyet, amin az egész Ormánság összes pingált mennyezetű temploma közül egyedülállóként figurális ábrázolás látható. Ez a kivétel éles szemmel itt valahol fellelhető:

Tucatnyi hasonlóan szép festett kazettás református temploma van még állítólag Baranyának. Érdemes felfedezni a többit is, például Patapoklosi, Adorjás vagy Kovácshida felé barangolva.