Nógrád megye legmagasabb pontja: Péter hegyese

Úgy gondoltam, jó lesz e hosszúra nyúlt telet egy szép, hófödte mátrai túrával búcsúztatni.

Nógrád megye legmagasabb pontját két helyen is kereshetnénk: a Pest megyével határos Börzsönyben, vagy a Mátrában, melyen Hevessel osztoznak. A Börzsöny teteje, a Csóványos, 939 méterre magasodik, és pont a megyehatáron fekszik. Ezzel viszont csak ezüstérmes Nógrádban, így majd Pest megyénél regélek róla. A palócok vármegyéjének legmagasabb pontja pedig a Galya-tető egyik csúcsa, a 960 méteres Péter hegyese.

Aki csak lustán szippantani akar egyet a jó hegyi levegőből, az Gyöngyös vagy Pásztó felől autózva és busszal is felvitetheti magát a Mátra második legnagyobb hegyére, a Galya-tetőre. Én ehelyett az északi, Nógrád megyei megközelítést választottam, és nem bántam meg. A fenti térkép közepén lévő piros X alatt van Péter hegyese, az X bal felső száránál pedig Mátraalmás, a túra kezdőpontja.



Mátraalmást Szuha felől egy jó kilátást adó szerpentinen lehet megközelíteni, melyről már látszik a 965 méteres Galya-tető adótoronnyal jelzett meredek csúcsa. Ott fenn, a gerinc alatt húzódik Nógrád és Heves megye határa. A Szuhához tartozó parányi falu központját egy buszforduló és egy kocsma jelzi. Mátraalmás hangulatos hely: egy zajos patak folyik rajta keresztül, a házak és nyaralók között pedig kacskaringós utak és magas fenyők foglalják el a terület nagy részét.



Fel is lehet bicajozni Galyatetőre egy kanyargós, kövezett úton, de gyalog inkább a látványosabb zöld háromszög jelzés felé érdemes venni az irányt. Már a házak között is felfelé visz az út, de a meredek rész ott kezdődik, ahol egy feltűnő oszlopon lévő turistajelzés beküld minket balra a bozótba. Fárasztó és kicsit unalmas szakasz ez, fiatal, gazzal teli erdőben. Az őzek viszont szeretik, halkan osonjon, aki találkozni akar velük. Miután elágazik a zöld kör és a zöld háromszög jelzés (egyenesen, a háromszögön menjünk tovább), elkezd szépülni a táj, és egyszer csak igazi meseerdőben köt ki a vándor: sziklák és apró vízesések között kerül meg az út egy meredek völgyet.



Magas fák között, szépen átlátható bükkös erdőben, hegyoldalon vezet tovább az ösvény, majd fel kell kapaszkodni egy rövid szakasz erejéig egy erdészeti útra. Néhány lépéssel később viszont egy bal oldalon susogó, hangulatos fenyvesbe vezet be a jelzés. A jobb oldali képen láthatóhoz hasonló ragyogást ritkán produkál a természet: kevés dolog csillog úgy, mint a napfényt milliónyi tükörként megtörő, fákról lepergő apró hópermet-szemek. Biza mondám én néktek: kevés van, mi a napsugárban fürdő téli táj szépségéhez fogható!

A fenyők lassan visszaadják a terepet a bükkfáknak, majd az út megijed egy sípályától, és visszafordul az erdőbe. E síterep már sejteti, hogy közel van a célpontunkat rejtő Galyatető. Rövid kaptató után a zöld háromszög megkerül egy 886 méteres, köves hegycsúcsot. Mindjárt egy kereszteződés következik, ahol nagyjából egyenesen, a piros keresztet kell követni. Ezen most már tényleg keresztezzük a sípályát, aztán hamarosan jobbra kell fordulni a kék sáv jelzésen. Pillanatokon belül feltűnik Galyatető leghíresebb épülete, a Grandhotel.



A látványos terméskő épület 1939-re épült fel a Horthy-féle pénzügyminisztérium fejeseinek, hogy itt üdülhessék ki magukból a politizálás fáradalmait. Kicsit tán túlzásba is vitték a luxust: medence már akkor is volt, és Gyöngyösről cipelték fel hozzá a vizet. A ház talán leghíresebb vendége Kodály Zoltán volt, akit 1952 körül saját lakosztály illetett meg itt. Később lepotyogtak a bejárat felett a csillagok, és a rendszerváltás után már csak kettő maradt belőlük. Végül jött a Hunguest, és a sok szép drága szállodája mellé felújította ezt is, hogy újra méltó, négy csillagos ellátást nyújtson annak, aki kész megfizetni érte.

A hotel mellett ajándékos meg büfés bódék mögé kúszik fel a kéktúra útvonala. Maradjunk is rajta. Nemsokára megpillanthatunk a fák között egy kilátót.

Azt elfelejtettem mondani, hogy a névtelen 886 méteres csúcs megkerülése környékén átléptünk Heves megyébe. A cél viszont Nógrád megye legmagasabb pontja, a 960 méteres Péter hegyese, nem pedig a 965 méteres Galya-tető, ami már teljesen Heves megyében van. Szerencsére amit mindenki a Galya-tető csúcsán lévő kilátónak hisz, az épp a Péter hegyese tetején áll valójában.



A kilátó régi darab, 1934 óta áll. Nem véletlen hát a hasonlóság a Grandhotel stílusához. Az utóbbi években úgy döntöttek az erdészek, hogy nem nyirbálják meg a hegycsúcson álló öreg bükköket, hanem hagyják nekik három oldalról körbenőni a kilátást. Észak felé azért még most is jól lehet látni, a panoráma szép időben átöleli egész Nógrád megyét. Itt aztán látszik, hogy a megye tetején állunk. A párás téli időben nem volt tökéletes a kilátás, de látszott a meredek mélységben megbúvó Mátraalmás, és azért felsejlett a Salgótarjánon is túl emelkedő Karancs és Medves csúcsa a köd felett.



Ha csalódást nyújt a korlátozott kilátás (magából a Mátrából bizony nem sokat látunk), vagy csak van még idő úgy 4 óra sétára a napból, akkor a gyors visszaút helyett érdemes végiggyalogolni a Galya-fennsíkon a sárga sáv jelzésen (a végén a sárga kereszten rövidítve) a 781 méteres Vörös-kő tetején lévő másik kilátóig.



A tériszonnyal talán kissé ijesztő, lyukas vasból készült kilátó szépen felújítva, kevésbé zsúfolt helyen nyújt csodás nézőpontot. Innen remekül látszik a Galya-tető is.



A Vörös-kőtől nem kell visszamenni Galyatetőre, hanem a "Smiró Feri útja" nevet viselő, kék kereszttel jelzett ösvényt érdemes választani a Mátraalmásra való visszatéréshez. Három patakvölgyet keresztez az út, és szebbnél szebb hegyoldalakon halad. Smiró Feri állítólag egy semmi különös cselekedetről nem híres mátraalmási fickó volt, aki naponta megtette ezt az utat, mert Mátraszentistvánba járt dolgozni. Emberünk azonban kétségkívül kiérdemelte e névadás általi öröklétet, mert csakis szorgalmatos férfiú lehetett az, ki hajlandó volt napról napra megtenni ezt az utat.

Somogy megye legmagasabb pontja: az Alman-tető (és környéke)

Somogy – legmagasabb pontját nézve – a Dunántúl legalacsonyabb megyéje. De ettől még sok szép dombja van ennek a hatalmas, ritkán lakott, s így gyakran üresnek látszó tájnak. A korábbi, Kereki várát bemutató barangoláshoz nagyon közel, onnan akár gyalog is megközelíthető távolságra találjuk meg a megye legmagasabb pontját, amit sokáig nem is jeleztek a térképek, és tévesen más dombot tartottak a legnagyobbnak. Aztán nagy nehezen egy éve méltóképpen megjelölték a 316 méteres Alman-tetőt.

Bár mint említettem, Kereki felől is vezet erre turistaút, én inkább Szólád felől közelítettem, mert miután a várat már láttam korábban, e másik útvonal új látnivalókat ígért. Szólád néhány környékbeli faluval együtt egy zsákút mentén fekszik, elrejtve a dombok közt, így érintetlen, ősi hangulatot áraszt, és általában nagyon csendes. Mint oly sok helyen a Balaton vidékén, itt is a szőlő és a bor nyújt leginkább elfoglaltságot a helybélieknek.

A fenti, turistautak-hu-ról származó térkép bal felső sarkában jelöltem be a szóládi borospincéket, amik viszonylag híresek, és alighanem csak a tavaszi időpont miatt nem láttam különösebb jövés-menést. A pinceajtókat, melyeket általában magas és függőleges löszfalba vájtak, a főutcától keletre nyíló mellékutcákban találjuk. A jobban kiépített, tágasabb pincesoron halad a zöld háromszög turistajelzés. A rejtőzködőbb, és helyenként már beomlott ajtók pedig a Nezdére vezető, löszvölgybe épített mélyút mentén sorakoznak egy kilométerrel délebbre (N46°47'14'', E17°50'35 és N46°46'41'', E17°50'58'' környékén). Nagyjából száz pincét használnak ma is. Az önkormányzat 1999-ben sokat költött a felújításukra, amiért Európa-díjat is kaptak.

Ha busszal érkezel, vagy az Alman-tető környékének látnivalóit hosszabb túra keretében szeretnéd megközelíteni, akkor el lehet indulni Szólád központjából a zöld háromszög jelzésen. Mivel a turistaút alsó szakasza kevésbé látványos, én Nezdéig autóztam, és a fenti térképen jelölt sárga pöttyök mentén tettem egy közepesen hosszú, oda-vissza összesen nyolc kilométeres sétát. Ez alatt alig több, mint 200 méter szintkülönbséget kell legyőzni.

A Szólád határában még mindkét oldalon löszfallal és pinceajtókkal kísért út hamar a nezdei fennsíkra ér, ahol rengeteg szőlő terem, és látszanak már Somogy legmagasabb dombjai. Mivel csak 150 méter magasan vagyunk, és kellően meredekek az erdős domboldalak, akár hegynek is láthatja őket az Alföldhöz szokott szem.

Nezdét már három oldalról körbeölelik a dombok. Azon a kellemes áprilisi hétvégén néhány helyi lakos szorgosan csinosította telkét. Szezonban többen is fogadnak szállóvendégeket, és jónéhány házat nyaralónak használnak itt. A Szóládhoz csatolt takaros kis faluba érkezvén, néhány házat elhagyva egy kis utcán fel kell kapaszkodni balra, az üres telkek felett húzódó másik utcára, ahol hamarosan újra üdvözölhetjük a pincéknél is látott zöld háromszög jelzést. Itt, ahogy több helyen még a dombságban, szép új tábla mutatja túránk végpontjának, a Csillagó-hegynek irányát és távolságát.

Rögtön e tábla után következik az egész útvonal legmeredekebb része. Ritkán érezni ennyire melegnek az áprilisi napsütést, mint ezen a rövid kaptatón. Jutalmul egy csodálatos szelídgesztenyefa következik, alatta szépen kiépített pihenőhellyel, és az első kilátással az innen hét kilométerre kezdődő Balatonra.

Nem sokkal feljebb egy szoborpark kezdődik, vitatható színvonalú modern alkotásokkal, melyeket 2002-ben állítottak fel a nemzeti romantika manapság népszerű stílusában. Csaba, Koppány és más vezérek állnak itt sorban, turullal és székelykapuval kiegészítve, a felső végen pedig egy kettős kereszt zárja a sort, meg egy harangtorony ellopott haranggal. Jól lehet fényképezni őket, ahogy egy vonalban sorakoznak, vagy háttérben a Balatonnal (sajnos párás idő volt, de a jobb oldali képen becsszóra ott van a magyar tenger a horizonton).

A sámánoktól a kereszténységig vezető domboldalt megmászva egy derékszögű jobbkanyart vesz az út, és elkezdődik az erdő. Hamarosan egy aprócska fakilátóhoz érkezünk, ahonnan nagyjából ugyanolyan a kilátás, mint alóla, a remek pihenőhelyül szolgáló padokról. Útjelző tábla is van, mely szerint már csak nyolcszáz méter a megye legmagasabb pontja. Érdemes azonban itt időzni inkább, mert a csúcson nem lesz kilátás. Szép időben látszana a fél Balaton.

Már csak negyed óra erdei séta az Alman-tető fákkal borított csúcsa, ahol elégedetten vehetjük szemügyre a 2009 októberében állított (de már fél év után repedésekkel teli) kopjafát. Pontosan 316,43 méter magasan van itt a talpunk, Somogyország legmagasabb pontján. E megyét nem csak mérete miatt becézik országnak, hanem azért is, mert ez itt Koppány vezér birodalma volt, akit a somogyi nép mindig is hősének tekintett, és így erősebb alapokra épül itt az ősmagyar kultusz, mint bárhol máshol az országban. Van a közelben egy geocaching-lelőhely is, melynek lapját már csak azért is érdemes megnézni, mert ott is részletesen írnak a környékről.

Innentől már végig fennsíkon halad az út, előbb sűrű erdőn keresztül, majd az erdő és Kötcse földjeinek határán. Az Alman-tető csúcsa és a Csillagó-hegy kilátója között éppen félúton, az erdő szélére érve újabb tábla mutatja az utat. Innen nyolcszáz méter van még hátra, és látszik már a geodéziai torony. Ezekről a különös építményekről a Csóka-hegyen és az Öttömösi-erdőben írtam már korábban.

A torony nyitva van és biztonságos, persze nem árt vigyázni a fémlétrákon való közlekedéskor. Odafentről teljes a körpanoráma, hiszen húsz méterrel a Csillagó-hegy 314 méter magas csúcsa felett tekinthetünk szét. Északra a Balaton, délre a somogyi dombok mögött a Mecsek kéklik, már amikor.

A környék biciklizésre is remekül alkalmas, egyedül a nezdei emelkedő teszi keményen próbára az izmokat. Sajnos quadokkal és egyéb járgányokkal is próbálkoznak. Nem kicsi volt a kárörömöm, mikor visszafelé sétálván, a mellettem fél órával korábban elszáguldó, borzalmas port kavaró terepjáró utasait tehetetlenül unatkozva találtam meg fák közé csúszott járművük mellett... (Bocs, de nem szeretem, ha a polgártársak felverik az erdő csendjét.)

Ha vissza kell térni Nezdére, más ösvényeken is lehet próbálkozni, de jelzett út ez az egy van. Aki busszal jött vagy még nem fáradt el kellőképpen, menjen bátran tovább Kereki felé, a Fejérkő várához vezető piros L jelzésen.

Csongrád megye legmagasabb pontja: az öttömösi erdő

Frissítés (2022. február): A területen intenzív erdőgazdálkodás folyik, és sajnos nemrég a Szerelem-domb fenyvese is sorra került. Tarvágást végeztek, üres, barna föld van most a helyén. Ezzel együtt a környéken továbbra is érdemes egy hosszabb túrát tenni, mert máshol maradt még fa elég.

Megint egy olyan megyérül, melynek nem tudni bizonyosan, hol vagyon az legmagasab pontja

Többek között azt szeretem kis hazánkban, hogy olykor még mindig meg tud lepni. Hiába éltem például 18 évet Szegeden, sejtelmem sem volt róla, hogy milyen szép erdei táj bújik meg valahol Csongrád megye határain belül.

Talán sohasem akadtam volna rá az öttömösi erdőre, ha nem épp ott van Csongrád megye legmagasabb pontja. Fejér megyéhez hasonlóan, itt, az ország második legalacsonyabb megyéjében is vitatott, hogy hol van a magaspont. Az öttömösiek úgy gereblyézték el a vitát, hogy kopjfát állítottak egy helyi viszonylatban jelentősnek mutatkozó, állítólag 127,8 méter magas domb tetejére, a falutól délnyugatra. A katonai topográfiai térkép szerint azonban innen négy kilométerre, kelet-délkeleti irányban van a megye legmagasabb pontja, még mindig Öttömös közigazgatási határain belül. Ezt a helyet egy geodéziai kilátótorony jelöli (e különös tornyokról szintén Fejér megye legmagasabb pontjainál regéltem sokat), mely a földmérés szerint 129,8 méter magasan van. Mit tehet ilyenkor az ember, felkerestem hát mindkettőt, és erre buzdítok mindenki mást is. Eme két pontot bejelöltem a turistautak.hu térképén:

Öttömös központjából mindkét nevezetes hely jól megközelíthető jelzett turistaúton, sőt, ha valaki egy egész napot rá tud szánni a barangolásra, egy jókora körutat is tehet a kék négyzet - kék sáv (alföldi kéktúra) - kék háromszög útvonalon, mely főleg erdőkben vagy legalább erdők mellett halad. Ez egy 19 kilométeres túrát jelent, ami megállás nélküli sétatempóban 5 óra.

Öttömösnek fenyvesében megbúvó, az kopjfával ékesített Szerelem-dombrul

Ha a kék háromszög jelzésen délnyugat felé hagyjuk el a falut, nemsokára egy homokba ültetett fenyőerdő közepén találjuk magunkat. Én először láttam ilyen erdőt belülről, és bizony szürreális élmény volt a máskor az Alpok és a Kárpátok bércei közt megcsodált tűlevelűeket most a homokban taposva, buckákon lépkedve kerülgetni.

Nagyon szép kis séta ez, ráadásul mivel szinte teljesen sík, babakocsival vagy nagyszülőkkel is remekül járható. A falu szélétől 950 méterre (a N 46° 16,750', E 19° 40,268' koordináták keresztezésében), az ösvénytől balra egy kis dombocska sejlik fel a fák között, tetején egy kopjafával. A mókás kedvű öttömösi önkormányzat még egy lépcsőt is épített, direkt a domb leginkább "meredek" részét jelölvén ki a felsétálásra.

 

A széles mosolyú sasfejjel (turul akart lenni?) ékesített kopjafát a falu állította 2004-ben, egy jó állapotú erdei pad-és-asztal kombinációval egyetemben. Szerelem-dombnak hívják ezt a buckát, állítólag azért, mert a helyi ifjúság ide jár kettesével romantikát keresni. Jó kis hely, nem mondom, és ha tovább sétálunk a domb melletti tisztásra, akkor még azt is látjuk, hogy tényleg kiemelkedik kissé a környezetéből:

 

 

Az Bukor-hegynek nevezett dombrul, mely talán méternyivel magasabb emennél

 

Ha nem az egész napos túrát választjuk, és járművel akarjuk megközelíteni a tengerszint fölé majd' 130 méterre emelkedő (de a környezetéből alig kipúposodó) Bukor-hegyet, akkor hagyjuk el Öttömöst Ruzsa irányába, és a falu végétől egy kilométerre lévő hosszú balkanyar végén forduljunk be élesen jobbra egy jó állapotú földútra. Száraz időben egy kevésbé kényes autóval akár meg is lehet közelíteni a magaspontot, de szerintem nem érdemes, parkoljunk le inkább a földút elején egy alkalmas helyen, majd menjünk tovább addig, amíg nem keresztezi az utat a kék négyzet turistajelzés. Itt irány balra a jelzett úton, majd 1100 méter múlva ismét balra – innen már csak kétszáz méter a kilátó (N46° 15,782', 19° 42,648').

A nyílegyenes földút mentén sűrűn váltják egymást a különböző fákból álló erdők és a tisztások. Ezeken a mezőkön május utolsó napján, mikor arra jártunk, szinte mindent beborított a selymes árvalányhaj.

A térképészeti torony szerencsére remek állapotban van, és aki nem tart a létrázástól, bátran felmehet a tetejére. Ez persze a felirat szerint itt is tilos, szóval hivatalosan nem bátorítok senkit. Kelet felé teljesen sík a táj, így arra tiszta idően csak a Föld görbülete szab határt a kilátásnak. A többi irányban a Kiskunság erdővel borított buckái, nyugat felé a távolban Öttömös házai látszanak. Különös ez a természetközeli, teljesen csendes élmény az Alföld közepén.

Mivel a magas kilátó bőven a fák fölé emelkedik, úgy éreztem, mintha az egész Alföld a lábaim előtt heverne. Remek dolog – gondoltam odafent – hogy nem tudni pontosan, melyik dombon van Csongrád megye legmagasabb pontja, mert így szerencsére fel kellett keresnem mindkettőt.

Ahogy fentről is sejthető, rengeteg még a kirándulásra alkalmas erdő a környéken. A leghíresebb ezek közül az ásotthalmi erdő, ahol kicsit nagyobb eséllyel lehet emerekkel találkozni, mivel ott több szálláshely és erdei iskola is van. Mórahalom sics messze, a maga nemrég megújúlt, sokmedencés gyógyfürdőjével.

Jászberény és Jász-Nagykun-Szolnok legmagasabb pontja

Melyben az elveszett jász népnek sorsárul regélék vala

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy iráni származású nép, kiknek legközelebbi rokonai a Kaukázusban élő oszétok voltak. Nyolc évszázaddal ezelőtt a kunokkal együtt menekültek a magyar Alföldre a tatárok elől, más kérdés, hogy hiába, mert itt is utolérte őket a mongol veszedelem. Mégis itt ragadtak, mert IV Béla befogadta őket, nehogy a pusztítás után elnéptelenedjen ez a hatalmas ország. A magyarok jászoknak nevezték el őket. Különc nép volt, melynek fiai remekül lovagoltak, többnyire pásztorkodással tengették napjaikat, és furcsa nyelvet beszéltek. Pogány vallásukat sokáig megőrizték, és úgy istenigazából csak a hatalomközpontosítás könyörtelen szellemében uralkodó Mátyás szelidítette meg őket. A ferencesek jókora kolostort kaptak tőle Jászberényben, hogy a jászok mindegyikét a katolikus hitre szoktassák.

Ha vallásukat nem is, de nyelvüket még egy darabig megőrizték, majd a török hódoltság alatt viszonylag hirtelen, 100 év alatt teljesen elfelejtették azt, és beolvadtak a magyarok közé. A Jászság így is sokáig kakukktojás volt a magyar állam változékony rendjében. Egészen az 1870-es évekig – sok pénz és némi katonáskodás fejében – többé-kevésbé megtarthatták az önnálóságukat, és nem tartoztak a vármegyék rendszeréhez. Népszokásaikat is őrizték egészen a huszadik századig. Még ma is választanak szimbolikus jászkapitányokat, és sokan közülük megpróbálják újraéleszteni egyszervolt hagyományaikat.

Jász-Nagykun-Szolnok megye északnyugati csücske három oldalon ma is hibátlanul követi a történelmi Jászkerület egykori határát. Dél felé is jól sejthető területük hajdani széle, hiszen épp ott ér véget földjük, ahol a települések nevéből elmarad a "Jász-" előtag. Mindig is nagy, városias falvakba tömörülve éltek ők, de igazi városuk egy volt: a fővároshoz méltó örökséget birtokló Jászberény.

Melyben Jászberénynek az fáirul, szobrairul s házairul szaporítám az szót

Bár a szocialista ipar kellően megtelepedett Jászberényben ahhoz, hogy ne árasszon tisztán történelmi hangulatot a város (itt gyártották például a Lehel hűtőket), néhány kellemes óra eltöltéséhez azért remek helyszínül szolgál a Zagyva-part, a nagyon zöld belváros és a színvonalas állatkert.

Két dolog tűnt fel nagyon hamar. Az egyik, hogy rengeteg itt a fa. A másik, hogy temérdek sok a szobor. Ha egy művészetkedvelő utazó kimondottan a köztéri szobroktól kap katarzist, akkor készítsen be több napra való hideg-meleg élelmet, és vágjon neki Jászberény utcáinak, mondjuk egy muemlekem.hu-ról származó listával a kezében. Nem fog csalódni.

Én a buszpályaudvar, piac, strand és a Városi-Zagyva folyóágának ölelésében lévő parányi Serház utcában parkoltam le (47°30'10.15"N, 19°54'35.87"E), így innen indul most a jászberényi barangolás. Épp egy hagyományörző jász táncegyüttes által lakott régi parasztház mellett sikerült horgonyt eresztenem, így rögtön a helyi muzsika által megteremtett hangulatban vághattam neki a sétának.

A városközponthoz tartván át kell kelni a Zagyván. Ha nyitva van a piac, két híd közül választhatunk. Az egyik egy vadonatúj gyalogos fahíd, ami a belvárost közvetlenül a piaccal köti össze, a másik pedig egy ódon hatású kőhíd, ami valójában egy nagyvonalú utánzata az 1806-ból származó, eredeti, négy nyílású Margit kőhídnak. A régi híd előbb szélesítésnek, aztán háborús robbantásnak, s végül szocialista újjáépítésnek esett áldozatul, ám a főút elterelése után, 1982-ben újra elővették a régi fényképeket, és mégha csak három nyílással is, de szép formában élesztették újjá a keskeny kőhidat.

A hídról és a híd mellől nem akármilyen látványban gyönyörködhetünk. A Zagyvát számtalan szomorúfűz szegélyezi, melyeket hibátlanul tükröz a csendes víz felszíne. Akkor jártam arra, mikor a szokatlanul hosszú tél után épp csak kezdtek kibújni a levelek, így még a sokat látott helybéliek is széles mosollyal bámulták a partot, örülvén a látványos tavasznak.

Némi békés folyóparti merengés után irány ismét a kőhíd, ahonnan azért nem árt még egy pillantást vetni a Zagyvára:

A hídon átkelvén jobb oldalon a Lehel Vezér Gimnázium régi épülete tűnik fel, balra pedig a parkos Szentháromság tér. Ennek bal szélén az 1840-es oszlopos-klasszicista Rozália-kápolna, túloldalán pedig a város barokk nagytemploma látható. Na meg persze egy rakás régi szobor és egy békás szökőkút is helyet kapott itt.

 

Az egytornyú, és ehhez képest szokatlanul nagy alapterületű Nagyboldogasszony-templom külsején feltűnő, hogy sokkal cifrább és kidolgozottabb a torony, mint a hajó. Történt ugyanis, hogy az itt álló gótikus templomhoz először 1760 körül tornyot emeltek, és csak évtizedekkel ezután láttak neki a templom maradék részének az új ízléshez való alakításához.

Odabent büszkék a Pollack Mihály-féle klasszicista főoltárra, a többi berendezés és a freskók pedig a szokásos cirádás barokk és neobarokk jegyében születtek.

 

A templom után forduljunk vissza a Szentháromság tér déli oldala felé, majd irány az itt kezdődő Lehel vezér tér. Ez valójában egy széles főutca, ami mellett sűrűn sorakoznak azok az épületek, melyek az egész Jászság központját alkotják évszázadok óta. Ezek közül a legpompásabb és legfeltűnőbb az egykor Lehel Szálló néven szebb napokat is látott, 1894-ben épült palota, melyben ma a gimnázium tantermei és egy művelődési központ mellett egy Tourinform-iroda és üzletek is helyet kaptak. (Az amúgy csupa kedves, segítőkész alkalmazottat foglalkoztató Tourinform hálózat helyi kirendeltsége szombat délelőtt zárva volt. Kicsit furcsállom, hogy az ország Tourinform-irodái épp hétvégére zárnak be, mikor az eligazításra vágyó közönség létszáma a hétköznapihoz képest többszörösére emelkedik. Költői kérdés az illetékesekhez: nem lehetne esetleg netán szombat-vasárnap helyett hétfőtől szerdáig szünnapot tartani?)

A magyar millennium pazar stílusában épült szállodaépülettel szemben áll egy szerényebb, de sokkal régebbi épület, a Jász-kun Kerület székháza. Az 1700-as évek közepéről származó barokk épület 1827-ben kapta azt a homlokzatot, amit ma is láthatunk. Az aktuális jászkapitány ebből a házból igazgatta a Jászságot egészen 1876-ig, amikor a jászok elvesztették maradék függetlenségüket is. Ezután megyeháza volt itt egy darabig, de már jó ideje bíróság lakik az épületben.

Nem messze innen, méltán kapott kitüntetett díszkövezetes helyet a nagyon kedves "korsós lány kútja". Ezt 1995-ben állították fel, a redemptio 250 éves évfordulóján. A redemptiót Mária Terézia cinikus-anyagias hozzállása tette lehetővé, aki nagy kegyesen megengedte a jászoknak, hogy egy vagon pénzért megváltsák a szabadságukat. A jászok azóta is büszkeséggel emlékeznek áldozatos tettükre, mellyel a gazdagság és a szabadság közül az utóbbit választották.

A főtér palotáinak sorát gazdagítja a szomszédos városháza is. A klasszicista épületet 1839 óta folyamatosan a város vezetését szolgálja.

A vároháza mögött, egy régi kúria épületében találjuk meg az 1931 óta működő Jász Múzeumot. A vegyes kiállítási anyag legértékesebb kincse a Lehel vezér kürtejéként tisztelt Jászkürt. Ez a kürt bizonyítottan bizánci származású, alighanem tényleg a X-XI. századból való, elefántcsontból készült, és mívesen faragott. Viszont az a meggyőződés, hogy a kiállított kürt valóban Lehel vezér tualjdonában állt, alighanem csak egy XVII. században elterjesztett pletyka eredménye. Ottjártamkor a múzeum felújítás miatt zárva volt, de azóta elvileg ismét nyitva áll.

A főtér déli végében áll a Jász emlékmű, talapzatán a jász települések címerével. A 2005-ben állított szobor természetesen egy kürtjét a magasba emelő jászkapitányt ábrázol. Az emlékmű nem a városé, hanem az egész Jászságé, mivel szinte minden jászsági település beszállt a költségekbe.

Az innen jobbra nyíló Déryné utcában áll az egykori Jászkürt fogadó barokk épülete, ami alighanem a legöregebb polgári épület ma Jászberényben. A ház 1731-től fogadott vendégeket, és ebből az időből való a kocsibeálló felett elhelyezett, kőből faragott, hatalmas és díszes latin nyelvű cégér is. Manapság szolgáltatóház működik a szépen felújított fogadóban.

A fogadó miatt kétszer is derékszögben megtörő Déryné utcán tovább haladva hamarosan ismét a parkos Zagyva-partra érkezünk. Ha itt kiindulási pontunk felé jobbra fordulunk, hamarosan megpillantjuk azt a hét rokokó szobrot, melyek eredetileg a jász-kun kerületi székházat ékesítették, de az 1800-as évek elején valamiért áthozták őket ide. Természetesen a kürt, mint errefelé állandóan visszatérő motívum, itt is előkerül.

A Serház utcai parkolóból körülbelül hatszáz métert kell sétálni vagy autózni a Hatvan felé vezető főúton (természetesen Hatvani út a neve) a ferencesek középkori templomához és kolostorához. Erre a hatalmas egyházi komplexumra maga Mátyás király adta ki az építési engedélyt, hogy a részben még akkor is pogány jászokat keresztény meghunyászkodásra szoktassák a téritő szerzetesek.

A XV. századi gótikus templomnak a hajója kívülről megőrizte eredeti alkatát, de kár, hogy a betonszürke vakolat elrontja az összképet. Vajon mi késztette ilyen rémtettre egykor a felújítókat? Ez volt a legolcsóbb festék a boltban? A templom melletti kolostor ellenben sárgára festve, felújított formában – cseppet sem korhű ráépítésekkel – egyházi szociális otthonként működik.

Azt már mondanom sem kell, hogy a templom előtti Ferencesek terén sok kellemes árnyékot adó fát és újabb szobrokat találunk, régieket és újakat egyaránt.

Melyben Jászberénynek kiserdejérül s állatkertjérül tevék említést

Hevenyészett kutatásaim szerint Jászberény a legkisebb magyar város, aminek saját állatkertje van. A Lehel Hűtőgépgyár 1979-ben döntött úgy, hogy serény dolgozói megérdemlik, hogy családjaikkal állatkertbe járjanak, így csináltak egy kis betonparkot, ahol szűk ketrecekbe állatokat zártak. Az eleinte népszerű állatkertet a kilencvenes évekre egyre kevesebben látogatták, és az új tulaj, az Electrolux be is akarta záratni az elavult létesítményt. Ekkor viszont az önkormányzat átvette az üzemeltetést, majd szó szerint és átvitt értelemben is felvirágozatta azt. 1999-ben már egy igazán színvonalas kis állatkert várta itt a vendégeket, amely természetesen épp olyan parkos, mint az egész város.

A Jászberényi Állat- és Növénykertet a városon kívül, a hűtőgépgyár szomszédságában találjuk. A városból kifelé menet a Nagykátai (31-es) útról jobbra, a Hatvani útról pedig balra, tábla jelzi az irányt. Van itt sok medve, farkas és rengeteg különböző majom, de még oroszlán, hiéna és kajmán is akad. Hosszan el lehet időzni odabent, főleg családosan. A belépő is baráti: felnőtteknek 900, gyerekeknek és diákoknak 700 forint.

Az állatkert mögött bújik meg a Zagyva csodálatos ártéri világa. Száz-kétszáz méteres szélességben, majd' 10 kilométer hosszan váltják egymást a sűrű ártéri erdők és festői tisztások ezen a helyiek által kiserdőnek nevezett területen, ami a 31-es úttól Jászfelsőszentgyörgyig megszakítás nélkül kitart.

Melyben sétát ajánlék az Jászságnak legmagasabb pontjához

Jászberény tökéletesen sík határából már közepesen tiszta időben is ragyogóan látszik a Mátra hegyeinek sziluettje. A várostól nagyjából abban az irányban, tőle 20 kilométerre található Jász-Nagykun-Szolnok megye legmagasabb pontja, ami 135 méterre nőtt a tengerszint fölé, és a Hármashatár névre hallgat. Az erdő és mező határán lévő magasponthoz vezető egyik utat bejelöltem itt (magát a térképet a turistautak.hu fáradhatatlan csapatának köszönhetjük):

Az itteni tájra jellemző, környezetükből maximum 5-10 méterre kiemelkedő lankákat már egyértelműen a Mátrának köszönhetjük, és maga a Hármashatár nevű domb is a Mátraalja Hatvan és Gyöngyös közé hosszan benyúló dombhátának a végén fekszik. Ha valaki fárasztó hegymenet nélkül akar sétálni egy jót, és a közelben van dolga, annak feltétlenül ajánlok egy kis kirándulást e földrajzi szempontból érdekes ponthoz.

A Hármashatár megközelítését a 32-es út felől ajánlom. Az út Jászfényszaru állomásánál keresztezi a Hatvanba siető vasúti fővonalat. Innen észak felé tartva, a vasúti átkelőtől 1250 méterre találunk jobb oldalon egy fasorral szegélyezett bekötőutat (47°36'10.24"N, 19°44'36.13"E). Érdemes itt tábort verni, és gyalog megtenni a maradék két és fél kilométert a 135 méteres magaspontig.

A szép fasor által végigkísért dűlőút elején jobb oldalon egy hatalmas karámban lovak és birkák legelésznek békésen, az út végén, a horizont felett pedig mindvégig a Kékes emelkedik, jelezvén, hogy amerre megyünk, egyre magasabb a föld színe. A kissé hullámos, de teljesen egyenes út vége felé bal oldalon középkorú nyírfaerdő kezdődik.

Hamar megbizonyosodtam róla, hogy ez a kis katonás rendben telepített erdő nem kevés vadnak ad otthont és búvóhelyet. Találkoztam nyúllal és szarvassal is, és egy öt őzből álló csorda többször is feltűnt útközben. Az erdő túlsó sarkán lévő kereszteződésben forduljunk balra. Ez az út pontosan Jász-Nagykun-Szolnok és Heves megye határát követi, és innen már csak 250 méter a megye legmagasabb pontja. Kis dombháton haladva balra a jászsági erdő, jobbra pedig a hevesi szántőföld hever lábunk alatt, melynek hátterében végig szép díszletet alkot a Mátra. Itt újra feltűnt az őzcsalád is. Persze ekkor is menekültek előlem, de végre sikerült őket lencsvégre kapnom a kéklő Kékes előtt.

A magaslat csúcsát szerencsére egy beton háromszögelési pont jelzi (melyen az évtizedek alatt úrrá lett a természet), vagyis nem lehet eltéveszteni. Így néz ki a dombtető az erdőből, majd közvetlen közelről:

Elégedetten tapasztaltam, hogy a Hármashatár nevű dombtető tényleg kiemelkedik kissé a tájból, így érezhető volt az a 25 méteres szintkülönbség, amit a parkolási helytől kellett leküzdenem idáig. Szép teljesítmény azért ez egy olyan alföldi megyétől, ami egyébként tényleg olyan síma, mint az asztallap.