Vác

Nem is tudom, mivel kezdjem, úgyhogy nézzük, mivel indít Vác hivatalos honlapja: "A környék a kedvező természeti adottságok miatt természetesen már több évezrede folyamatosan lakott hely"... Ez gyenge. Minden magára valamit is adó magyar település így kezdi... Szóval aztán jöttek a törökök, és 150 év alatt 40-szer foglalták oda meg vissza ezt a korábban oly rangos és gazdag várost. A végére mindenki elesett vagy elmenekült. Épp ezért olyan egységesen szép.

Vácra vonattal kell menni. Egyrészt mert az állomáson működött az ország egyik legjobb péksége (sajnos már felvásárolta a Fornetti frencsájz, de gondolatban megkoszorúztam a helyet, és tüntetőleg nem vettem semmit), másrészt mert ez volt Magyarország első vasútvonalának végállomása. A dátum 1846. július 15., a menetidő a Nyugatiból 59 perc volt. (Ajjaj, ez csak 17-tel több perc, mint most, pedig akkor még tíz percet kellett pihenniük Dunakeszin.) Ha valami, hát ez jelzi a város rangját, kár, hogy az állomás történelmi jelentőségét alig idézi fel valami a mai csúnyácska épületet látva. Jó volna felújítani egyszer. Egy viszonylag régi gőzmozdony azért emléket állít az első vasútvonalnak. Gyorsan nézzük meg, aztán irány mondjuk az a kimerítő séta, amit bejelöltem a TérképCentrum térképén:

Az állomástól az üzletekkel sűrűn megrakott Széchenyi utca vezet közvetlenül a város főterére. Viszont ha egy szép barokk térnél többet szeretnénk látni Vácból, akkor ne sajnáljunk egy kis kitérőt balra a viszonylag ronda, széles Dr. Csányi László körúton, ami sajnos nem más, mint a 2-es főút városi szakasza. Kétszáz éve itt még termőföldek voltak, méghozzá a váci püspökség példásan megművelt kertjei. Ennek a gazdaságnak volt a központi épülete a monumentális Vörösház (1-es számmal jelöltem a térképen). Az 1731-ben épült kastélyszerű barokk monstrumot állítólag a nyilván honvágyban szenvedő, Vácon dolgozó nápolyi kőművesek festették az odahaza megszokott vörösre.

Ma üzletek vannak a Vörösházban, és jól kitalálták hozzá az egységes küllemű cégéreket, viszont kár azokért a hangulatrontó, reklámokkal felékesített rozsdás villanykarókért. Igaz, ez még nem a belváros, itt még nincs okunk számonkérni a történelmi hangulatot. Ahhoz innen jobbra kell fordulni a Kossuth utcán. A Kossuth utca a Kossuth térre vezet, ahol a nem túl izgalmas középiskolai épületek alatt, egy templomfalat jelképező kőfülkében bújik meg a városnak talán nevet adó Vácz remete szobra.

Innen egy újabb jobbkanyar után a Káptalan utcában találjuk magunkat, ahol egyre régbbi házak sorakoznak. A 16. szám alatt egy régi kúriában rendezték be a Vác Évszázadai kiállítást, vagyis a várostörténeti múzeumot (térkép: 2), ami márciustól októberig hétfő kivételével mindig nyitva van. Innen már csak pár lépés a legnagyobb váci attrakció, a Március 15. tér (térkép: 3).

A hosszúra nyúlt derékszögű háromszöget formázó főtér csodálatos állapotban pompázik. A háromszög rövidebbik oldalán áll a barokk Fehérek temploma, a hozzá tartozó kolostorral együtt. A templom persze fehér, de nem erről kapta a nevét (és nem is arról, hogy bőrszín alapján kirekesztő volna a gyülekezet), hanem a domonkos szerzetesek csuhájának színéről. A külsőt 1755-re, a borzasztó gazdagon cirádázott, rokokó belsőt 1770-re fejezték be.

A templom pincéje már az építkezés alatt, a XVIII. század elejétől temetkezési helyül szolgált az egyházi és némely arra érdemes világi méltóságok számára. Az ottani klíma remekül konzerválta az eltemetett testeket és azok ruházatát, amiből Memento Mori néven egy hátborzongató kiállítást rendeztek be a tér 19-es számú házának pincéjében (hétfő kivéletével egész évben nyitva van).

A teret nyáron egy rusnya kávézó választja ketté, de ettől eltekintve minden nagyon rendben van. Szélesebbik végén a középkori Szent Mihály-templom tekintélyes területű alapfalai állnak, máshol díszkövezet, szökőkutak vagy épp ápolt, virágzó növényzet tölti ki a teret. Szerencsére a legutóbbi felújítás óta az autókat nem engedik be.

Vácon a XVIII-XIX. században a katolikus püspökség kezében volt a legtöbb hatalom és vagyon. Így a fenségesen egységes barokk homlokzatú házak sorában a világi épületek eltörpülnek az egyházi paloták mellett. Ez látszik a következő képen is, ahol a szerény belmagasságú, sárga városháza látványát elnyomja a mutatósabb irgalmasrendi kórház épülete. E vörös háznak része egy kápolna is, ahová a torony alatti ajtón be lehet pillantani.

A tér túloldalának legnagyobb épülete az 1700-as évek közepén egy rövid ideig a váci püspök palotája volt, de utódja el akart költözni a főtérről, ezért előbb az angolkisasszonyok zárdája költözött be ide, majd amikor II. József a szerzetesrendek feloszlatásával kiebrudalta őket, katonai épület lett belőle. Aztán 1802-ben megalapították itt a Süketnémák Országos Intézetét, ami az első ilyesfajta jótékony szándékú létesítmény volt az országban.

Ha a főteret a túlsó, összeszűkölő végén hagyjuk el, akkor a régi városkapu romja alatt áthaladva a Köztársaság úton találjuk magunkat. Itt már egyre inkább földszintes épületek uralják a képet, mígnem hamarosan feltűnik bal oldalon a hatalmas börtönépület (térkép: 4). Az utca felé csak egy szédítő oromfalat mutató, eredetileg nemesifjakat nevelő intézet létrehozását még Mária Terézia rendelte el. A szerénytelen uralkodónőről Teresianumnak elnevezett intézmény 1777-ben kezdte el a bentlakásos tanítást. Az ifjakat 1854-ben szélnek eresztették, hogy egy évvel később megnyíljon benne a börtön, ami azóta is töretlenül üzemel, jelenleg Váci Fegyház és Börtön néven. 1956 előtt Rákosiék ide hozták a legtöbb politikai elítéltet. Ők, meg az őket a forradalom idején kiszabadító városlakók, nemrég egy modern, szerintem igényes emlékművet is kaptak a börtön falán.

Persze Mária Teréziának minden oka megvolt a beképzeltségre, amíg olyan alattvalói voltak, mint az olasz-osztrák származású Migazzi püspök, aki a császárnő 1764-es látogatása alkalmából az ország legnagyobb diadalívét építette fel a nagytiszteletű Habsburg matróna tiszteletére a Bécs felé vezető út felett (térkép: 5). Az egyenes úton már messziről látszik a szépen felújított kőkapu.

A diadalív alatt átsétálva érdemes azonnal balra fordulni, a Duna partja felé. Vácnál már dunakanyari hangulata van a széles folyamnak, mert a víz felett a Naszály 652 méteres csúcsa magasodik, távolabb pedig a Börzsöny még magasabb hegyei kéklenek. A váci Duna-part nagyon hosszú, és végig hangulatos sétány szegélyezi.

A török támadások előtt az egész várost vastag várfal vette körül. Nem sok látszik már belőle, bástyából pédául csak egy maradt. A Hegyes-toronynak nevezett kőépítmény bizonyára annak köszönheti a túlélést, hogy megtetszett egy építésznek, aki befalazta egy XIX. századi folyóparti villába (térkép: 6).

A torony melletti meredek utcán felcaplatva a Tabán nevű városrészben találjuk magunkat, ami Budához hasonlóan itt is szegény, de hangulatos környék volt. Ma is van itt pár kacskaringós, meredek utcácska, bennük néhány, töbnyire romos, földszintes öreg viskóval. Érdemes a Tabán utcán végigbaktatni, mert a macskaköves kanyarokon és a fel-felbukkanó, dülöngélő vályogházakon kívül itt egy régi görög templomot is láthatunk.

Vácon minden lényeges dolog a belvárosban van, a nagypiac például a Fehérek temploma mögött bújik meg, a strandot meg a Tabán utca végén, a hatalmas barokk piarista templommal (térkép: 7) szemben alakították ki, egy szintén gigantikus szentháromság-szobor közelében.

Az 1745-re bfejezett templom nagy büszkesége a hasonló korú, tükrös velencei oltár. Az omladozó vakolatú templomhoz omladozó vakolatú hajdani kolostor is tartozik, ebben most is a piaristák gimnáziuma üzemel.

A hosszú kolostorépület után aztán feltűnik Vác legnagyobb épülete, a püspöki város legújabb bazilikája (térkép: 8). Mire 1770-ben elkészült a székesegyház, az már az ötödik volt a hányattatott sorsú váci püspökség főtemplomainak sorában.

A jókora, díszburkolatos teret minden irányból látványos egyházi épületek veszik körül, a templom oszlopos homlokzata pedig minden szögből és távolságból más és érdekes. Messziről még látszik a kupola, közelebbről a bejárat feletti barokk szobrok vehetők jobban szemügyre, majd elámulhatunk a hatalmas oszlopok klasszicista nagyszerűségén. Eredetileg egy hagyományos barokk, kéttornyú templomot tervezett ide az Eszterházy Károly püspök meghívására itt dolgozó bécsi építész, de aztán jött Migazzi püspök, aki egy olasz mestert, Isidore Canavale-t hívatatta magához. Őbeléje már beköltözött az aktuális korszellem, így megépülhetett a klasszicista székesegyház, ami akkor annyira modern volt, hogy sokan csúfnak látták.

Nem mellesleg a megvalósult templom jóval olcsóbb volt a korábban tervezettnél, így bőven maradt pénz az egész város kicsinosítására. Ebben az időszakban, az 1700-as évek második felében, épült fel Vác összes palotája, Migazzi pedig a megtisztelő "Vác újjáalkotója" ragadványnévvel vonulhatott nyugdíjba. Érdemes a belsőre is vetni egy pillantást, de nekem kicsit csalódás volt, mint ahogy a kétszáz évvel korábban arra látogató Kazinczy Ferencnek is, aki bár nagyon kedvelte az újszerű külsőt, belépvén ezt írta naplójába: "A templomnak minden festéseit ki kellene hányni".

A templomnak hátat fordítva, a teret jobb oldalon előre felé elhagyva, a püspöki palota csendes kis utcájában találjuk magunkat (térkép: 9). A főtér főpapi rezidenciáját cserélte erre az 1775-re megépült, picit szerényebb, de arányosabb épületre Migazzi püspök.

Innen a Budapesti főút (tényleg így hívják ezt a nem túl széles utcát) és a Galamb utca is a Géza király térre vezet, melynek túlsó végén felbukkan egy újabb barokk templom homlokzata, a hozzáépült ferences kolostor társaságában (térkép: 10). Ha jobbra lesétálunk mellettük a Duna-partra, a XVIII. századi épületegyüttes egyre inkább középkorinak látszik. Ez nem ámítás, ugyanis a kolostor és a templom a törökökkel vívott harcok alatt elpusztult vár legépebben megmaradt falcsonkjaira épült. A vár emléktáblája felett I. Géza király kapott egy szobrot, ő építtette ugyanis itt fel az első székesegyházat.

Földszintes házakkal szegélyezett, kisvárosi utcácskákon lehet innen eljutni a belvárost délről határoló Gombás-patakhoz, melyen az egyetlen máig fennmaradt magyarországi barokk híd vezet át. Mivel a patakmeder keskeny, a kétlyukú kőhíd sem méreteivel hívja fel magára a figyelmet. Szép viszont az a hat barokk szobor, amik a híd korlátján állnak. Több mint 250 éve, 1758 óta jár erre a Pestre tartó forgalom, kész csoda, hogy szegény híd még nem omlott össze alatta.

A hídon átkelve, egy a főúttal párhuzamos, keskeny parkba léphetünk be. A pompás fasorral kísért sétányon kálváriát állítottak fel, ami a Hétkápolnához vezet (térkép: 12). A stációk vége felé bal oldalt, egy dombtetőn, feltűnik a Honvéd-emlékmű. E sötétzöld obeliszk arról nevezetes, hogy 1868-ban a magyar nép itt mert először nyíltan emléket állítani a húsz évvel azelőtti szabadágharc hőseinek. Úgy tűnik, már alig egy évvel a kiegyezés után sikerült is kihasználni az osztrák szigor enyhülését.

A Hétkápolna mögött eredő forrásnak régóta gyógyító hatalmat tulajdonítanak. Díszes kőépítményt kapott a kút, ahol 1815 óta járnak búcsút. Ne álljunk itt meg, hanem menjünk tovább a Duna felé a hatalmas fákkal és tavakkal ékesített parkba.

Vadkacsák, tavirózsák és hatalmas repülő vízimadarak teszik érdekessé a sétát. A legnagyobb tó túloldalán, egy hatalmas platánfákkal ékesített tisztás mögött érhető el az Ártéri Tanösvény kapuja (térkép: 13).

Hogy milyen nehéz lehet ártéren ösvényt építeni, arról a bejáratnál elhelyezett táblánál győződtem meg. Történt ugyanis, hogy a teljes hosszában pallókra épített keskeny deszkasétányt 1994-ben építették ki, de azóta kétszer is fel kellett újítani. Hamarosan esedékes lesz az újabb műtét, ugyanis a tanösvény vége felé kidőlt fák torlaszolták el a békanyállal hamar benőtt ösvényt.

Semmiképpen ne hosszú szárazság idejére időzítsük az ártéri barangolást, mert akkor van igazi hangulata a helynek, ha csak néhány centivel járunk a víz felett. Az idei nedves nyár elején például tökéletes volt a környezet.

Jászberény és Jász-Nagykun-Szolnok legmagasabb pontja

Melyben az elveszett jász népnek sorsárul regélék vala

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy iráni származású nép, kiknek legközelebbi rokonai a Kaukázusban élő oszétok voltak. Nyolc évszázaddal ezelőtt a kunokkal együtt menekültek a magyar Alföldre a tatárok elől, más kérdés, hogy hiába, mert itt is utolérte őket a mongol veszedelem. Mégis itt ragadtak, mert IV Béla befogadta őket, nehogy a pusztítás után elnéptelenedjen ez a hatalmas ország. A magyarok jászoknak nevezték el őket. Különc nép volt, melynek fiai remekül lovagoltak, többnyire pásztorkodással tengették napjaikat, és furcsa nyelvet beszéltek. Pogány vallásukat sokáig megőrizték, és úgy istenigazából csak a hatalomközpontosítás könyörtelen szellemében uralkodó Mátyás szelidítette meg őket. A ferencesek jókora kolostort kaptak tőle Jászberényben, hogy a jászok mindegyikét a katolikus hitre szoktassák.

Ha vallásukat nem is, de nyelvüket még egy darabig megőrizték, majd a török hódoltság alatt viszonylag hirtelen, 100 év alatt teljesen elfelejtették azt, és beolvadtak a magyarok közé. A Jászság így is sokáig kakukktojás volt a magyar állam változékony rendjében. Egészen az 1870-es évekig – sok pénz és némi katonáskodás fejében – többé-kevésbé megtarthatták az önnálóságukat, és nem tartoztak a vármegyék rendszeréhez. Népszokásaikat is őrizték egészen a huszadik századig. Még ma is választanak szimbolikus jászkapitányokat, és sokan közülük megpróbálják újraéleszteni egyszervolt hagyományaikat.

Jász-Nagykun-Szolnok megye északnyugati csücske három oldalon ma is hibátlanul követi a történelmi Jászkerület egykori határát. Dél felé is jól sejthető területük hajdani széle, hiszen épp ott ér véget földjük, ahol a települések nevéből elmarad a "Jász-" előtag. Mindig is nagy, városias falvakba tömörülve éltek ők, de igazi városuk egy volt: a fővároshoz méltó örökséget birtokló Jászberény.

Melyben Jászberénynek az fáirul, szobrairul s házairul szaporítám az szót

Bár a szocialista ipar kellően megtelepedett Jászberényben ahhoz, hogy ne árasszon tisztán történelmi hangulatot a város (itt gyártották például a Lehel hűtőket), néhány kellemes óra eltöltéséhez azért remek helyszínül szolgál a Zagyva-part, a nagyon zöld belváros és a színvonalas állatkert.

Két dolog tűnt fel nagyon hamar. Az egyik, hogy rengeteg itt a fa. A másik, hogy temérdek sok a szobor. Ha egy művészetkedvelő utazó kimondottan a köztéri szobroktól kap katarzist, akkor készítsen be több napra való hideg-meleg élelmet, és vágjon neki Jászberény utcáinak, mondjuk egy muemlekem.hu-ról származó listával a kezében. Nem fog csalódni.

Én a buszpályaudvar, piac, strand és a Városi-Zagyva folyóágának ölelésében lévő parányi Serház utcában parkoltam le (47°30'10.15"N, 19°54'35.87"E), így innen indul most a jászberényi barangolás. Épp egy hagyományörző jász táncegyüttes által lakott régi parasztház mellett sikerült horgonyt eresztenem, így rögtön a helyi muzsika által megteremtett hangulatban vághattam neki a sétának.

A városközponthoz tartván át kell kelni a Zagyván. Ha nyitva van a piac, két híd közül választhatunk. Az egyik egy vadonatúj gyalogos fahíd, ami a belvárost közvetlenül a piaccal köti össze, a másik pedig egy ódon hatású kőhíd, ami valójában egy nagyvonalú utánzata az 1806-ból származó, eredeti, négy nyílású Margit kőhídnak. A régi híd előbb szélesítésnek, aztán háborús robbantásnak, s végül szocialista újjáépítésnek esett áldozatul, ám a főút elterelése után, 1982-ben újra elővették a régi fényképeket, és mégha csak három nyílással is, de szép formában élesztették újjá a keskeny kőhidat.

A hídról és a híd mellől nem akármilyen látványban gyönyörködhetünk. A Zagyvát számtalan szomorúfűz szegélyezi, melyeket hibátlanul tükröz a csendes víz felszíne. Akkor jártam arra, mikor a szokatlanul hosszú tél után épp csak kezdtek kibújni a levelek, így még a sokat látott helybéliek is széles mosollyal bámulták a partot, örülvén a látványos tavasznak.

Némi békés folyóparti merengés után irány ismét a kőhíd, ahonnan azért nem árt még egy pillantást vetni a Zagyvára:

A hídon átkelvén jobb oldalon a Lehel Vezér Gimnázium régi épülete tűnik fel, balra pedig a parkos Szentháromság tér. Ennek bal szélén az 1840-es oszlopos-klasszicista Rozália-kápolna, túloldalán pedig a város barokk nagytemploma látható. Na meg persze egy rakás régi szobor és egy békás szökőkút is helyet kapott itt.

 

Az egytornyú, és ehhez képest szokatlanul nagy alapterületű Nagyboldogasszony-templom külsején feltűnő, hogy sokkal cifrább és kidolgozottabb a torony, mint a hajó. Történt ugyanis, hogy az itt álló gótikus templomhoz először 1760 körül tornyot emeltek, és csak évtizedekkel ezután láttak neki a templom maradék részének az új ízléshez való alakításához.

Odabent büszkék a Pollack Mihály-féle klasszicista főoltárra, a többi berendezés és a freskók pedig a szokásos cirádás barokk és neobarokk jegyében születtek.

 

A templom után forduljunk vissza a Szentháromság tér déli oldala felé, majd irány az itt kezdődő Lehel vezér tér. Ez valójában egy széles főutca, ami mellett sűrűn sorakoznak azok az épületek, melyek az egész Jászság központját alkotják évszázadok óta. Ezek közül a legpompásabb és legfeltűnőbb az egykor Lehel Szálló néven szebb napokat is látott, 1894-ben épült palota, melyben ma a gimnázium tantermei és egy művelődési központ mellett egy Tourinform-iroda és üzletek is helyet kaptak. (Az amúgy csupa kedves, segítőkész alkalmazottat foglalkoztató Tourinform hálózat helyi kirendeltsége szombat délelőtt zárva volt. Kicsit furcsállom, hogy az ország Tourinform-irodái épp hétvégére zárnak be, mikor az eligazításra vágyó közönség létszáma a hétköznapihoz képest többszörösére emelkedik. Költői kérdés az illetékesekhez: nem lehetne esetleg netán szombat-vasárnap helyett hétfőtől szerdáig szünnapot tartani?)

A magyar millennium pazar stílusában épült szállodaépülettel szemben áll egy szerényebb, de sokkal régebbi épület, a Jász-kun Kerület székháza. Az 1700-as évek közepéről származó barokk épület 1827-ben kapta azt a homlokzatot, amit ma is láthatunk. Az aktuális jászkapitány ebből a házból igazgatta a Jászságot egészen 1876-ig, amikor a jászok elvesztették maradék függetlenségüket is. Ezután megyeháza volt itt egy darabig, de már jó ideje bíróság lakik az épületben.

Nem messze innen, méltán kapott kitüntetett díszkövezetes helyet a nagyon kedves "korsós lány kútja". Ezt 1995-ben állították fel, a redemptio 250 éves évfordulóján. A redemptiót Mária Terézia cinikus-anyagias hozzállása tette lehetővé, aki nagy kegyesen megengedte a jászoknak, hogy egy vagon pénzért megváltsák a szabadságukat. A jászok azóta is büszkeséggel emlékeznek áldozatos tettükre, mellyel a gazdagság és a szabadság közül az utóbbit választották.

A főtér palotáinak sorát gazdagítja a szomszédos városháza is. A klasszicista épületet 1839 óta folyamatosan a város vezetését szolgálja.

A vároháza mögött, egy régi kúria épületében találjuk meg az 1931 óta működő Jász Múzeumot. A vegyes kiállítási anyag legértékesebb kincse a Lehel vezér kürtejéként tisztelt Jászkürt. Ez a kürt bizonyítottan bizánci származású, alighanem tényleg a X-XI. századból való, elefántcsontból készült, és mívesen faragott. Viszont az a meggyőződés, hogy a kiállított kürt valóban Lehel vezér tualjdonában állt, alighanem csak egy XVII. században elterjesztett pletyka eredménye. Ottjártamkor a múzeum felújítás miatt zárva volt, de azóta elvileg ismét nyitva áll.

A főtér déli végében áll a Jász emlékmű, talapzatán a jász települések címerével. A 2005-ben állított szobor természetesen egy kürtjét a magasba emelő jászkapitányt ábrázol. Az emlékmű nem a városé, hanem az egész Jászságé, mivel szinte minden jászsági település beszállt a költségekbe.

Az innen jobbra nyíló Déryné utcában áll az egykori Jászkürt fogadó barokk épülete, ami alighanem a legöregebb polgári épület ma Jászberényben. A ház 1731-től fogadott vendégeket, és ebből az időből való a kocsibeálló felett elhelyezett, kőből faragott, hatalmas és díszes latin nyelvű cégér is. Manapság szolgáltatóház működik a szépen felújított fogadóban.

A fogadó miatt kétszer is derékszögben megtörő Déryné utcán tovább haladva hamarosan ismét a parkos Zagyva-partra érkezünk. Ha itt kiindulási pontunk felé jobbra fordulunk, hamarosan megpillantjuk azt a hét rokokó szobrot, melyek eredetileg a jász-kun kerületi székházat ékesítették, de az 1800-as évek elején valamiért áthozták őket ide. Természetesen a kürt, mint errefelé állandóan visszatérő motívum, itt is előkerül.

A Serház utcai parkolóból körülbelül hatszáz métert kell sétálni vagy autózni a Hatvan felé vezető főúton (természetesen Hatvani út a neve) a ferencesek középkori templomához és kolostorához. Erre a hatalmas egyházi komplexumra maga Mátyás király adta ki az építési engedélyt, hogy a részben még akkor is pogány jászokat keresztény meghunyászkodásra szoktassák a téritő szerzetesek.

A XV. századi gótikus templomnak a hajója kívülről megőrizte eredeti alkatát, de kár, hogy a betonszürke vakolat elrontja az összképet. Vajon mi késztette ilyen rémtettre egykor a felújítókat? Ez volt a legolcsóbb festék a boltban? A templom melletti kolostor ellenben sárgára festve, felújított formában – cseppet sem korhű ráépítésekkel – egyházi szociális otthonként működik.

Azt már mondanom sem kell, hogy a templom előtti Ferencesek terén sok kellemes árnyékot adó fát és újabb szobrokat találunk, régieket és újakat egyaránt.

Melyben Jászberénynek kiserdejérül s állatkertjérül tevék említést

Hevenyészett kutatásaim szerint Jászberény a legkisebb magyar város, aminek saját állatkertje van. A Lehel Hűtőgépgyár 1979-ben döntött úgy, hogy serény dolgozói megérdemlik, hogy családjaikkal állatkertbe járjanak, így csináltak egy kis betonparkot, ahol szűk ketrecekbe állatokat zártak. Az eleinte népszerű állatkertet a kilencvenes évekre egyre kevesebben látogatták, és az új tulaj, az Electrolux be is akarta záratni az elavult létesítményt. Ekkor viszont az önkormányzat átvette az üzemeltetést, majd szó szerint és átvitt értelemben is felvirágozatta azt. 1999-ben már egy igazán színvonalas kis állatkert várta itt a vendégeket, amely természetesen épp olyan parkos, mint az egész város.

A Jászberényi Állat- és Növénykertet a városon kívül, a hűtőgépgyár szomszédságában találjuk. A városból kifelé menet a Nagykátai (31-es) útról jobbra, a Hatvani útról pedig balra, tábla jelzi az irányt. Van itt sok medve, farkas és rengeteg különböző majom, de még oroszlán, hiéna és kajmán is akad. Hosszan el lehet időzni odabent, főleg családosan. A belépő is baráti: felnőtteknek 900, gyerekeknek és diákoknak 700 forint.

Az állatkert mögött bújik meg a Zagyva csodálatos ártéri világa. Száz-kétszáz méteres szélességben, majd' 10 kilométer hosszan váltják egymást a sűrű ártéri erdők és festői tisztások ezen a helyiek által kiserdőnek nevezett területen, ami a 31-es úttól Jászfelsőszentgyörgyig megszakítás nélkül kitart.

Melyben sétát ajánlék az Jászságnak legmagasabb pontjához

Jászberény tökéletesen sík határából már közepesen tiszta időben is ragyogóan látszik a Mátra hegyeinek sziluettje. A várostól nagyjából abban az irányban, tőle 20 kilométerre található Jász-Nagykun-Szolnok megye legmagasabb pontja, ami 135 méterre nőtt a tengerszint fölé, és a Hármashatár névre hallgat. Az erdő és mező határán lévő magasponthoz vezető egyik utat bejelöltem itt (magát a térképet a turistautak.hu fáradhatatlan csapatának köszönhetjük):

Az itteni tájra jellemző, környezetükből maximum 5-10 méterre kiemelkedő lankákat már egyértelműen a Mátrának köszönhetjük, és maga a Hármashatár nevű domb is a Mátraalja Hatvan és Gyöngyös közé hosszan benyúló dombhátának a végén fekszik. Ha valaki fárasztó hegymenet nélkül akar sétálni egy jót, és a közelben van dolga, annak feltétlenül ajánlok egy kis kirándulást e földrajzi szempontból érdekes ponthoz.

A Hármashatár megközelítését a 32-es út felől ajánlom. Az út Jászfényszaru állomásánál keresztezi a Hatvanba siető vasúti fővonalat. Innen észak felé tartva, a vasúti átkelőtől 1250 méterre találunk jobb oldalon egy fasorral szegélyezett bekötőutat (47°36'10.24"N, 19°44'36.13"E). Érdemes itt tábort verni, és gyalog megtenni a maradék két és fél kilométert a 135 méteres magaspontig.

A szép fasor által végigkísért dűlőút elején jobb oldalon egy hatalmas karámban lovak és birkák legelésznek békésen, az út végén, a horizont felett pedig mindvégig a Kékes emelkedik, jelezvén, hogy amerre megyünk, egyre magasabb a föld színe. A kissé hullámos, de teljesen egyenes út vége felé bal oldalon középkorú nyírfaerdő kezdődik.

Hamar megbizonyosodtam róla, hogy ez a kis katonás rendben telepített erdő nem kevés vadnak ad otthont és búvóhelyet. Találkoztam nyúllal és szarvassal is, és egy öt őzből álló csorda többször is feltűnt útközben. Az erdő túlsó sarkán lévő kereszteződésben forduljunk balra. Ez az út pontosan Jász-Nagykun-Szolnok és Heves megye határát követi, és innen már csak 250 méter a megye legmagasabb pontja. Kis dombháton haladva balra a jászsági erdő, jobbra pedig a hevesi szántőföld hever lábunk alatt, melynek hátterében végig szép díszletet alkot a Mátra. Itt újra feltűnt az őzcsalád is. Persze ekkor is menekültek előlem, de végre sikerült őket lencsvégre kapnom a kéklő Kékes előtt.

A magaslat csúcsát szerencsére egy beton háromszögelési pont jelzi (melyen az évtizedek alatt úrrá lett a természet), vagyis nem lehet eltéveszteni. Így néz ki a dombtető az erdőből, majd közvetlen közelről:

Elégedetten tapasztaltam, hogy a Hármashatár nevű dombtető tényleg kiemelkedik kissé a tájból, így érezhető volt az a 25 méteres szintkülönbség, amit a parkolási helytől kellett leküzdenem idáig. Szép teljesítmény azért ez egy olyan alföldi megyétől, ami egyébként tényleg olyan síma, mint az asztallap.