Magyarpolány

Egy kelet-bakonyi meg egy észak-bakonyi barangolás után most lássunk valamit a hatalmas kiterjedésű hegység nyugati végéből is. Itt fekszik ugyanis Magyarpolány, a falu, mely messze földön híres az itteni kálváriánál évente megrendezett polányi passió jóvoltából. Tehát most nem erről lesz szó.

Valahol egyszer azt olvastam Magyarpolányról, hogy "a dunántúli Hollókő", ami ellen tiltakozni szeretnék, mert az ilyen jelzőket kishitűségből szokták ráaggatni egy-egy olyan településre, amely nagyon jól tudja magáról, hogy nem olyan, mint az igazi, de olyannak szeretne tűnni. Magyarpolány viszont nagyon is igazi, és pont olyan, amilyennek lennie kell.

A községet, zsákfalu lévén, egyedül a nyolcas út felőli bekötőúton lehet megközelíteni. Ha szépet akarunk látni, forduljunk jobbra rögtön az első házsor előtt az Ady Endre utcán. Ahol az utca véget ér, ott kezdődik balra a Petőfi utca, melyre ráfordulván azonnal kiderül, miért érdemes ide ellátogatni. (Aki busszal érkezik, az a Petőfi utca másik végén, a falu központjában fog leszállni.)

A rendkívül széles utca mindkét oldalán tökéletes rendben sorakoznak a nagyjából száz éves, tornácos parasztházak. Alig-alig rondítja a képet egy-egy nem oda való épület. A parkoló autókat és a rengeteg villanyvezetéket leszámítva gyakorlatilag ugyanazt látjuk, amit száz éve is. A helytörténészek szerint azért lett ilyen széles az utca, mert így a kisebb háziállatok – libák, kacsák – kedvükre legelészhettek középen.

Összesen 83 épület kapott valamilyen szintű műemléki védettséget ebben az egyetlen utcában, és 1993-ban Europa Nostra-díjjal is megjutalmazták a falut. A házak mai állapota meglehetősen ingadozó. Némelyik lakatlanul omladozik, míg egyiket-másikat magyar vagy külföldi tulajdonosa nagy műgonddal újította, újíttatta fel.

A házak többsége nagynak mondható, mivel gondolom több generáció lakott egy fedél alatt. Sok helyen látszik, hogy két-három szakaszban bővíteték tovább hátrafelé a házakat. Kedves részlet, hogy az építés éve általában leolvasható az utcai homlokzaton. A fenti házon például egy 1905-ös évszám látható.

Az utca négyes számú házában egy tájházat rendeztek be, így belülről is meg lehet nézni, milyenek voltak új korukban ezek a hangulatos lakok. A hoszzú, akár 80 méteren nyújtózó telkek hátsó részében valaha csűrök, ólok voltak, de mára ezekből semmi nem maradt, mivel a közeli Ajka iparosodása miatt a falubéliek nagy része 50 évvel ezelőtt felhagyott az önellátó gazdálkodással, és ingázni kezdett a város gyáraiba.

A Petőfi utcából több helyen feltűnik az utca északi vége fölé magasodó domb, amely mutatós helyszínül szolgál a polányi passiójátéknak apropót adó, 1770 körül épített kálvária számára.

Összesen százötvenhárom félelmetes lépcsőfok vezet fel a kálvária tetején lévő kápolnáig. Nem csak a lépcsőfokok száma félelmetes, hanem a csorbulva foszló, imbolygó köveken való lépkedés is. Mindennek tetejébe nem is egyforma magasak a lépcsőfokok, de hát mit vár az ember egy 240 éves lépcsőtől. Szóval csak óvatosan!

A kálváriának a szokásos 14 helyett csak 5 stációja van, meg készült egy szent sír is a dombtetőn a kápolnánál, így alighanem az a hatodik stáció. Minden állomáson színes szobrokat helyeztek el, melyeknél nyilván készültek értékesebb műalkotások is a történelemben, de jól visszaadják a korra jellemző falusi barokk hangulatát, és a Jézust keresztre feszítő katonák öltözékén az is érződik, hogy a szobrász jobban ismerte a török janicsárok küllemét, mint az ókori római uniformist...

Az öt sátortetős házikó egyébként nem kicsi, mert elférnek bennük az életnagyságúra megformált alakok. A kálvária felső végén álló "amerikai keresztet" százhét Amerikába emigrált polányi adományozta a falunak a XX. század elején. Ekkor épült a kis neogótikus kápolna is, ami megkoronázza a dombtetőt.

Észak felé bozótos erdő kezdődik, délre viszont ragyogó a kilátás. A lenti kép hátterébe tessék odaképzelni az ajkai kéményeket és mögöttük a Déli-Bakony magas lankáit is, mert ott vannak. De tényleg. Az előtérben pedig, az 1773-ra elkészült barokk katolikus templom tornyától balra, a Petőfi utca katonás sorban álló házai látszanak.

Aki szereti a nyüzsgést és a passiójátékot, az Pünkösd környékén jöjjön ide, a többiek pedig bármikor máskor, mert az év 360 napján varázslatos csend uralkodik errefelé, és jóságos magányban fedezhetők fel Magyarpolány kincsei.

Csesznek és az Ördög-árok

Várpalota és Tés után sem árt meg még egy szép séta a Bakonyban. Bár legnagyobb területű hegységünk nem éppen meredek szirtjeiről és epikus látványvilágáról híres, akad azért néhány eldugott, de roppant érdekes gyöngyszem. Ilyen például Csesznek büszke bércen magasodó várromja, és a Bakonyoszlop mellett kezdődő Ördög-árok sziklás hasadéka.

Csesznek várának romja már kilométerekről ránk köszön, bármerről közelítjük azt. A falu központjából induló Vár utca vezet ahhoz a parkolóhoz, ahonnan három perc meredek gyaloglással már el is érjük a kaput. A parkolás persze fizetős, és belépődíjat is szednek. (A fizetős parkoláson sokan, sok helyszínen morgolódnak, én ellenben amondó vagyok, hogyha tisztességes összeget kérnek el, akkor ennyi idegenforgalmi bevételt igazán megérdemelnek a helyiek.) A vár egész évben, minden nap nyitva van, és ha van elég érdeklődő, kimerítő idegenvezetést is szoktak tartani.

Nem tudom, hogy az "eső utány köpönyeg" mondásunkat mikor alkalmazták először különböző helyzetekre, de stílusos lenne, ha a XIII. századból eredne. Miután a tatárok kevesebb mint két év alatt az egész országot felégették is kirabolták, a bölcs magyar urak ráébredtek, hogy nem ártott volna valamiféle védelemmel szolgálni a rombolás ellenében. Azon nyomban el is határozták egy komoly erődrendszer kiépítését, és többek között a cseszneki vár is ennek az építkezési láznak az eredménye.

A tucatvégvárból azán komoly gótikus várpalotát alakított ki a Garai család az 1400-as években, mivel 1392-ben ők kapták meg csereadományként Zsigmond királytól a környékbeli uradalmat. Az építészetileg igényes család hamarosan messze földön híres lett, mert az akkori krónikák pletykarovatai mind lehozták azt a hírt, miszerint az urát kitartóan megcsaló Hedvig hercegnő 1429-ben méreggel végzett férjével, Garai János báróval. Az állítólagos gyilkos feleség ellen maga Zsigmond király hozta meg az azonnal jogerőre emelkedő ítéletet, ami – talán Hedvig asszonyság külhoni nemesi mivolta miatt – halál helyett életfogytiglani fogság és teljes vagyonelkobzás vala.

A vár története még a török hódítások idején is mókásan folytatódott. Történt ugyanis, hogy Wathay Lőrinc várkapitánnyal nem a török hadak nyilai végeztek, hanem egy részegen, csak a buli kedvéért meggyújtott, puskaporral teli ágyú robbanása. Később egy rövid időre barokk kastéllyá finomították a zord falakat, majd az 1800-as évek elején egy földrengés és egy tűzvész lakhatatlanná tette a várat. Mivel az akkori birtokosok (az eladósodott Esterházy család) nem itt laktak, ráadásul volt kastélyuk elég, hagyták veszni a romokat.

Sajnos fedett része nem maradt a várnak, viszont a magas falak ma is jól mutatják régi formáját. Két tornyot szépen restauráltak, csak kár, hogy a vár keleti végén lévő bástyába vzető kis hidat lezárták a látogatók elől. Ettől eltekintve a romok minden irányból körüljárhatóak, és érdemes is minden zugba benézni. A kilátás is jó, délre a Bakony zaklatottságtól mentes lapos vonulatai, északra alacsonyabb dombság, és a távolban Pannonhalma látható.

A helyiek igyekeznek minél izgalmasabbá tenni a szép romot: aki szereti a népünnepélyek hangulatát, az mindenképpen a már 17 éve minden évben megrendezett Cseszneki Nyár idején barangoljon el ide.

Nem messze Csesznektől, a Dudar és Csetény felé vezető szűk mellékúton fekszik Bakonyoszlop, távol a rohanó világ robajától, egy széles medence közepén. E tájat látva nem sejthető, milyen vad szurdok rejtőzködik a szomszédos dombnak látszó hegyek között. Az Ördög-ároknak nevezett hasadékot úgy lehet megközelíteni, ha a falu egyetlen valódi útkereszteződésében dél felé fordulunk. Innen a piros kereszt jelzést kell követni az erdőig, majd a piros sáv jelzésen balra, ami aztán végighalad a szakadékon. A falu melletti földekről, a hullámzó dombok mögött, szinte végig látszik a távoli cseszneki vár.

Az erdőbe érkezvén, pár száz méteren át fiatal fák között, viszonylag csúnya dzsumbujon át vezet az út. Tavasztól őszig mindenképp ajánlott valamilyen hatékony kullancsok és szúnyogok elleni védelem, mert nagyon sokat kell sűrű aljnövényzetben gázolni. Tizenöt-húsz perccel később viszont varázsütésre megváltozik a táj, és feltárul előttünk a hatalmas fák árnyékában megbűvő patakvölgy, ahol száraz időben nem folyik víz.

A sziklák fokozatosan egyre magasabbá válnak, a völgy pedig egyre sötétebbé és hűvösebbé. A nyirkos levegő miatt nagyon szeretik a környéket a gombák, és egy-egy kidőlt fatörzsön óriási hadsereggé szaporodnak ősszel.

A völgy távolabbi vége nyújtja a legjobb élményt. Itt több méteres kövek zárták el a hasadékot, és a méltán híres (ám sajnos mindig zsúfolt) Rám-szakadékhoz hasonlóan itt is kötél meg fém lépcsők segítenek a mászásban.

A lépcsős-köteles rész után javallott hátulról felkapaszkodni a jobb oldalon lévő szikla tetejére, hogy önmagunk teljesítményével elégedetten megszemléljük, milyen mélyről érkeztünk. Innen vissza lehet fordulni, vagy ha valaki egész napos komoly túrázásra vágyik, irány a messzi nyugat, és a Cuha-patak szurdoka!

Várpalota, Tés, meg ami köztük van

Várpalota Fehérvár és Veszprém között van pont félúton (a nyolcas út autósai ezerszer elátkozták már nevét a lassú áthaladás miatt), Tés onnan 15 km-re északnyugatra fekszik egy bakonyi fennsíkon, a kettőt pedig az ország egyik legszebb útja köti össze.

Várpalotárul, és annak várárul, melynek falai mind állának ma is

Várpalota bányász-iparváros volt, amíg voltak ott bányák és ipar. Ettől aztán szépnek nem mondanám, de érdekes amiatt, hogy az ottani lakótelepek és középületek egy része még a két világháború között és az 50-es évek stílusában épült, amikor a város fénykorát élte. Ez változatosságot nyújt a későbbi időkből származó panelházakhoz szokott városi szemnek. Néhány kincs azért még megbújik a belvárosban.

A Thury-várat azért építették fel a mai városközpont lapályán a XV. században, mert macerás volt már a helyi uraknak állandóan felgyalogolni a közeli hegyoldalon lévő Bátorkő várába, ha éppen lent volt dolguk. Bár a törökök ellen még megpróbálták várként használni (gyors bevétel lett a vége), az épületre – mai kinézete dacára – mindig inkább kastélyként tekintettek a birtokosai. Így volt ez akkor is, amikor a Rákóczi-szabadságharc után az osztrákok szinte minden magyar várat felrobbantottak, mondván inkább ne legyenek védőbástyák az országban, minthogy még egyszer ellenük használják fel őket. A várpalotai várpalota szerencséje az volt, hogy az akkori lakókat, a Zichy családot, osztrákbarátként tartották nyilván. Bent vegyészeti meg bányászati múzeum van, ami biztos érdekes annak, akit érdekel az ilyesmi.

A vár feletti, félig parkos, félig beépített dombon áll az 1865-ben épült Ybl Miklós-féle Zichy-kastély, ami ma Trianon-múzeum. (Annyi mindent tervezett Ybl ebben az országban, hogy már kezdem kétségbe vonni, hogy csak egy volt őbelőle.) Mi csak az előcsarnokig merészkedtünk. Látszik a kastélyon, hogy fényűző otthon volt egykor, de ráférne már egy külső tatarozás (az aula bár helyenként ízléstelen, de legalább felújított), a környezetére meg némi parkosítás. Ha valaki ismeri a fényképen látható betontömbök funkcióját, és megírja azt, akkor az illető között értékes nyereményeket sorsolok ki. (Időközben meglett a megfejtés, amit a bejegyzést kommentáló gyurinak köszönhetünk: a kastély a rendszerváltás környékéig tüzérségi múzeum volt, és ennek megfelelően mindenféle tüzérségi fegyverek álltak a betontömbökön.)

A Várpalotárul Tésre, de inkább az onnét vissza vezető útrul

A Várpalota és Tés között futó országútnál csak egy szebb út van a környéken: a Téstől Várpalotáig vezető út. Ha Tés felé haladunk, végig felfelé megy az aszfaltcsík, ugyanis Tés egy 500 méter magas fennsíkon fekszik. Az alföldön elterülő Várpalota és a Tési-fennsík között pedig egy különös tájat látunk, ami szerintem akkor látványosabb, ha lefelé száguldunk a hegyről. Az út katonai célokra használt terepen halad át, ahol főleg fűféléket hagytak meg, a fákat letarolták a harkocsik kedvéért. Mondjuk az is lehet, hogy itt meg sem élnének a fák, olyan vékony a talaj, ki is látszik a kő bőven. Fák hiányában jól látható a tájék jellegzetessége: a lankás domboldalakat és kis fennsíkokat mély kanyonok törik meg, hogy aztán pont úgy folytatódjon a táj, ahogy a kanyon előtt véget ért. Miután hosszabb sétát tettem ezen a vidéken, megláttam egy táblát, mely szerint ez honvédségi terület, ahová belépni tilos és életveszélyes. Örülök, hogy csak utólag vettem észre, mert a végén még nem mentem volna be.

A kanyonok után egy meredekebb, erdős rész következik, aztán előbukkan a 450-500 méter magasan fekvő Tési-fennsík hangulatos rétje, és egy balkanyarral meg is érkezünk Tésre.

Tésnek büszke malmairul

Hosszú utcából egy van Tésen, és ennek az utcának a déli oldalán van egy régi kovácsműhely. Itt egy ütött-kopott, rozsdás tábla hirdeti, hogy arra kell bemenni a hosszú szalagtelkek végében lévő szélmalmokhoz. A malmokat a fennsík felől, egy földúton is meg lehet közelíteni, de érdemes kifizetni a kevés belépti díjat, mert aprónkért cserébe kulcsot is kapunk az egyik malomhoz. Mérete miatt maga a kulcs is egyfajta látványosság, meg a buján felszerszámozott kovácsműhely is az, ahol egy kikészített kalapáccsal üthettem is az üllőn a vasat ("Ne az üllőt üsd, hanem a vasat!" - hirdeti a felirat).

Az öregebbik szélmalom 1840-ben, a fiatalabb 1924-ben épült, holland recept alapján. A szélkereket a malom tetőszerkezetével együtt el tudták forgatni, hogy mindig a szél felé álljon. Szélből pedig itt a fennsíkon van elég. A malmok még most is őrölhetnének, ha gazdái úgy akarnák.

Érdemes Tésről nyugat felé menni tovább, mondjuk Zircre. A Bakonynánára vezető út, ami sok térképen rajta sincs, autóval, biciklivel, motorral, gyalog, teveháton, bárhogy közlekedve gyönyörű. Az út hol erdőben halad, hol a Tési-fennsík tisztása látszik, hol pedig látványos kilátás nyílik a Bakony északi lankáira meg a Kőris-hegy lapos magaslatára.