Az állomástól az üzletekkel sűrűn megrakott Széchenyi utca vezet közvetlenül a város főterére. Viszont ha egy szép barokk térnél többet szeretnénk látni Vácból, akkor ne sajnáljunk egy kis kitérőt balra a viszonylag ronda, széles Dr. Csányi László körúton, ami sajnos nem más, mint a 2-es főút városi szakasza. Kétszáz éve itt még termőföldek voltak, méghozzá a váci püspökség példásan megművelt kertjei. Ennek a gazdaságnak volt a központi épülete a monumentális Vörösház (1-es számmal jelöltem a térképen). Az 1731-ben épült kastélyszerű barokk monstrumot állítólag a nyilván honvágyban szenvedő, Vácon dolgozó nápolyi kőművesek festették az odahaza megszokott vörösre.
Ma üzletek vannak a Vörösházban, és jól kitalálták hozzá az egységes küllemű cégéreket, viszont kár azokért a hangulatrontó, reklámokkal felékesített rozsdás villanykarókért. Igaz, ez még nem a belváros, itt még nincs okunk számonkérni a történelmi hangulatot. Ahhoz innen jobbra kell fordulni a Kossuth utcán. A Kossuth utca a Kossuth térre vezet, ahol a nem túl izgalmas középiskolai épületek alatt, egy templomfalat jelképező kőfülkében bújik meg a városnak talán nevet adó Vácz remete szobra.
Innen egy újabb jobbkanyar után a Káptalan utcában találjuk magunkat, ahol egyre régbbi házak sorakoznak. A 16. szám alatt egy régi kúriában rendezték be a Vác Évszázadai kiállítást, vagyis a várostörténeti múzeumot (térkép: 2), ami márciustól októberig hétfő kivételével mindig nyitva van. Innen már csak pár lépés a legnagyobb váci attrakció, a Március 15. tér (térkép: 3).
A hosszúra nyúlt derékszögű háromszöget formázó főtér csodálatos állapotban pompázik. A háromszög rövidebbik oldalán áll a barokk Fehérek temploma, a hozzá tartozó kolostorral együtt. A templom persze fehér, de nem erről kapta a nevét (és nem is arról, hogy bőrszín alapján kirekesztő volna a gyülekezet), hanem a domonkos szerzetesek csuhájának színéről. A külsőt 1755-re, a borzasztó gazdagon cirádázott, rokokó belsőt 1770-re fejezték be.
A templom pincéje már az építkezés alatt, a XVIII. század elejétől temetkezési helyül szolgált az egyházi és némely arra érdemes világi méltóságok számára. Az ottani klíma remekül konzerválta az eltemetett testeket és azok ruházatát, amiből Memento Mori néven egy hátborzongató kiállítást rendeztek be a tér 19-es számú házának pincéjében (hétfő kivéletével egész évben nyitva van).
A teret nyáron egy rusnya kávézó választja ketté, de ettől eltekintve minden nagyon rendben van. Szélesebbik végén a középkori Szent Mihály-templom tekintélyes területű alapfalai állnak, máshol díszkövezet, szökőkutak vagy épp ápolt, virágzó növényzet tölti ki a teret. Szerencsére a legutóbbi felújítás óta az autókat nem engedik be.
Vácon a XVIII-XIX. században a katolikus püspökség kezében volt a legtöbb hatalom és vagyon. Így a fenségesen egységes barokk homlokzatú házak sorában a világi épületek eltörpülnek az egyházi paloták mellett. Ez látszik a következő képen is, ahol a szerény belmagasságú, sárga városháza látványát elnyomja a mutatósabb irgalmasrendi kórház épülete. E vörös háznak része egy kápolna is, ahová a torony alatti ajtón be lehet pillantani.
A tér túloldalának legnagyobb épülete az 1700-as évek közepén egy rövid ideig a váci püspök palotája volt, de utódja el akart költözni a főtérről, ezért előbb az angolkisasszonyok zárdája költözött be ide, majd amikor II. József a szerzetesrendek feloszlatásával kiebrudalta őket, katonai épület lett belőle. Aztán 1802-ben megalapították itt a Süketnémák Országos Intézetét, ami az első ilyesfajta jótékony szándékú létesítmény volt az országban.
Ha a főteret a túlsó, összeszűkölő végén hagyjuk el, akkor a régi városkapu romja alatt áthaladva a Köztársaság úton találjuk magunkat. Itt már egyre inkább földszintes épületek uralják a képet, mígnem hamarosan feltűnik bal oldalon a hatalmas börtönépület (térkép: 4). Az utca felé csak egy szédítő oromfalat mutató, eredetileg nemesifjakat nevelő intézet létrehozását még Mária Terézia rendelte el. A szerénytelen uralkodónőről Teresianumnak elnevezett intézmény 1777-ben kezdte el a bentlakásos tanítást. Az ifjakat 1854-ben szélnek eresztették, hogy egy évvel később megnyíljon benne a börtön, ami azóta is töretlenül üzemel, jelenleg Váci Fegyház és Börtön néven. 1956 előtt Rákosiék ide hozták a legtöbb politikai elítéltet. Ők, meg az őket a forradalom idején kiszabadító városlakók, nemrég egy modern, szerintem igényes emlékművet is kaptak a börtön falán.
Persze Mária Teréziának minden oka megvolt a beképzeltségre, amíg olyan alattvalói voltak, mint az olasz-osztrák származású Migazzi püspök, aki a császárnő 1764-es látogatása alkalmából az ország legnagyobb diadalívét építette fel a nagytiszteletű Habsburg matróna tiszteletére a Bécs felé vezető út felett (térkép: 5). Az egyenes úton már messziről látszik a szépen felújított kőkapu.
A diadalív alatt átsétálva érdemes azonnal balra fordulni, a Duna partja felé. Vácnál már dunakanyari hangulata van a széles folyamnak, mert a víz felett a Naszály 652 méteres csúcsa magasodik, távolabb pedig a Börzsöny még magasabb hegyei kéklenek. A váci Duna-part nagyon hosszú, és végig hangulatos sétány szegélyezi.
A török támadások előtt az egész várost vastag várfal vette körül. Nem sok látszik már belőle, bástyából pédául csak egy maradt. A Hegyes-toronynak nevezett kőépítmény bizonyára annak köszönheti a túlélést, hogy megtetszett egy építésznek, aki befalazta egy XIX. századi folyóparti villába (térkép: 6).
A torony melletti meredek utcán felcaplatva a Tabán nevű városrészben találjuk magunkat, ami Budához hasonlóan itt is szegény, de hangulatos környék volt. Ma is van itt pár kacskaringós, meredek utcácska, bennük néhány, töbnyire romos, földszintes öreg viskóval. Érdemes a Tabán utcán végigbaktatni, mert a macskaköves kanyarokon és a fel-felbukkanó, dülöngélő vályogházakon kívül itt egy régi görög templomot is láthatunk.
Vácon minden lényeges dolog a belvárosban van, a nagypiac például a Fehérek temploma mögött bújik meg, a strandot meg a Tabán utca végén, a hatalmas barokk piarista templommal (térkép: 7) szemben alakították ki, egy szintén gigantikus szentháromság-szobor közelében.
Az 1745-re bfejezett templom nagy büszkesége a hasonló korú, tükrös velencei oltár. Az omladozó vakolatú templomhoz omladozó vakolatú hajdani kolostor is tartozik, ebben most is a piaristák gimnáziuma üzemel.
A hosszú kolostorépület után aztán feltűnik Vác legnagyobb épülete, a püspöki város legújabb bazilikája (térkép: 8). Mire 1770-ben elkészült a székesegyház, az már az ötödik volt a hányattatott sorsú váci püspökség főtemplomainak sorában.
A jókora, díszburkolatos teret minden irányból látványos egyházi épületek veszik körül, a templom oszlopos homlokzata pedig minden szögből és távolságból más és érdekes. Messziről még látszik a kupola, közelebbről a bejárat feletti barokk szobrok vehetők jobban szemügyre, majd elámulhatunk a hatalmas oszlopok klasszicista nagyszerűségén. Eredetileg egy hagyományos barokk, kéttornyú templomot tervezett ide az Eszterházy Károly püspök meghívására itt dolgozó bécsi építész, de aztán jött Migazzi püspök, aki egy olasz mestert, Isidore Canavale-t hívatatta magához. Őbeléje már beköltözött az aktuális korszellem, így megépülhetett a klasszicista székesegyház, ami akkor annyira modern volt, hogy sokan csúfnak látták.
Nem mellesleg a megvalósult templom jóval olcsóbb volt a korábban tervezettnél, így bőven maradt pénz az egész város kicsinosítására. Ebben az időszakban, az 1700-as évek második felében, épült fel Vác összes palotája, Migazzi pedig a megtisztelő "Vác újjáalkotója" ragadványnévvel vonulhatott nyugdíjba. Érdemes a belsőre is vetni egy pillantást, de nekem kicsit csalódás volt, mint ahogy a kétszáz évvel korábban arra látogató Kazinczy Ferencnek is, aki bár nagyon kedvelte az újszerű külsőt, belépvén ezt írta naplójába: "A templomnak minden festéseit ki kellene hányni".
A templomnak hátat fordítva, a teret jobb oldalon előre felé elhagyva, a püspöki palota csendes kis utcájában találjuk magunkat (térkép: 9). A főtér főpapi rezidenciáját cserélte erre az 1775-re megépült, picit szerényebb, de arányosabb épületre Migazzi püspök.
Innen a Budapesti főút (tényleg így hívják ezt a nem túl széles utcát) és a Galamb utca is a Géza király térre vezet, melynek túlsó végén felbukkan egy újabb barokk templom homlokzata, a hozzáépült ferences kolostor társaságában (térkép: 10). Ha jobbra lesétálunk mellettük a Duna-partra, a XVIII. századi épületegyüttes egyre inkább középkorinak látszik. Ez nem ámítás, ugyanis a kolostor és a templom a törökökkel vívott harcok alatt elpusztult vár legépebben megmaradt falcsonkjaira épült. A vár emléktáblája felett I. Géza király kapott egy szobrot, ő építtette ugyanis itt fel az első székesegyházat.
Földszintes házakkal szegélyezett, kisvárosi utcácskákon lehet innen eljutni a belvárost délről határoló Gombás-patakhoz, melyen az egyetlen máig fennmaradt magyarországi barokk híd vezet át. Mivel a patakmeder keskeny, a kétlyukú kőhíd sem méreteivel hívja fel magára a figyelmet. Szép viszont az a hat barokk szobor, amik a híd korlátján állnak. Több mint 250 éve, 1758 óta jár erre a Pestre tartó forgalom, kész csoda, hogy szegény híd még nem omlott össze alatta.
A hídon átkelve, egy a főúttal párhuzamos, keskeny parkba léphetünk be. A pompás fasorral kísért sétányon kálváriát állítottak fel, ami a Hétkápolnához vezet (térkép: 12). A stációk vége felé bal oldalt, egy dombtetőn, feltűnik a Honvéd-emlékmű. E sötétzöld obeliszk arról nevezetes, hogy 1868-ban a magyar nép itt mert először nyíltan emléket állítani a húsz évvel azelőtti szabadágharc hőseinek. Úgy tűnik, már alig egy évvel a kiegyezés után sikerült is kihasználni az osztrák szigor enyhülését.
A Hétkápolna mögött eredő forrásnak régóta gyógyító hatalmat tulajdonítanak. Díszes kőépítményt kapott a kút, ahol 1815 óta járnak búcsút. Ne álljunk itt meg, hanem menjünk tovább a Duna felé a hatalmas fákkal és tavakkal ékesített parkba.
Vadkacsák, tavirózsák és hatalmas repülő vízimadarak teszik érdekessé a sétát. A legnagyobb tó túloldalán, egy hatalmas platánfákkal ékesített tisztás mögött érhető el az Ártéri Tanösvény kapuja (térkép: 13).
Hogy milyen nehéz lehet ártéren ösvényt építeni, arról a bejáratnál elhelyezett táblánál győződtem meg. Történt ugyanis, hogy a teljes hosszában pallókra épített keskeny deszkasétányt 1994-ben építették ki, de azóta kétszer is fel kellett újítani. Hamarosan esedékes lesz az újabb műtét, ugyanis a tanösvény vége felé kidőlt fák torlaszolták el a békanyállal hamar benőtt ösvényt.
Semmiképpen ne hosszú szárazság idejére időzítsük az ártéri barangolást, mert akkor van igazi hangulata a helynek, ha csak néhány centivel járunk a víz felett. Az idei nedves nyár elején például tökéletes volt a környezet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése