Felkerestem Kőröshegy nevezetességeit is: a gótikus templomot és a Széchenyi-kastélyt
Arrul, hogy az Balatonnak az déli partja sem vala lapos
A Magyar Barangoló szándékosan kerüli azokat a látnivalókat, melyeket már legalább egymillió magyar látott, és inkább kevésbé népszerű helyszínekre kalauzolja el az olvasót. Ez nem azért van, mert Esztergom, Sopron vagy Eger nem volna méltó akár bejegyzések tucatjaira is, hanem mert ezekről a városokról avatottabb kezek (fejek) nagyon sokat írtak már. Nem véletlen tehát, hogy eddig kerültem a Balaton partját. Ma viszont megközelítjük azt, de nem a megszokott szögből nézve.
Azt, hogy a Balaton déli partja nem lapos, igazából csak akkor vettem észre, amikor először autóztam végig az M7-es új szakaszán, ahol majd' 300 méterre kell felkaptatni. E meglepően magas dombok között, a Balatonra merőlegesen húzódik egy völgy, mely felett 2007 auguusztusa óta az ország leghosszabb hídja ível át (erről majd kicsit lejjebb kicsit többet), benne pedig két falu bújik meg: Kőröshegy és Kereki.
Somogyországnak egyik nevezetes várárul, mely Kereki falu felett uralta az tájat
Az álmosan hullámzó, változatos képű domboldalak között, Kereki házai fölé magasodik egy meredek oldalú, hosszúkás domb. Áthatolhatatlannak tetsző erdő borítja az egészet. Állítólag csak 283 méter magas, de én megmásztam, azaz teljes joggal kételkedhetek ebben. Eme felfelé haladvást hegynek tűnő domb tetején állt hajdanán Fehérkő vára.
A vár az 1300-as évek elején épült, és a középkori politikai csatározások minden bája fellelhető a történetében. Először Zsigmond király adományozta annak a Marczali Miklós temesi bánnak, aki hálából később részt vett egy lázadásban őellene. Zsigmond seregei ostrommal vették be az áruló várát, majd a király hálából megjavíttatta a falakat és visszaadta a kegyelmet kapott Marczalinak a felújított palotát. 1494-ben a törökpárti Báthori Istvántól foglalta el a várat Miksa osztrák császár, majd hagyta romba dőlni azt. Alig javították ki a sérüléseket, amikor a törökök elől fejvesztve menekülő magyar hadak 1540 táján újra lerombolták a várat, mondván, ha már megvédeni nem tudják azt, ne kapja meg az ellenség sem.
A XVIII-XIX. században a megmaradt falak földből kilátszó köveit nagyrészt legörgették a domboldalon, és kastélyt meg templomot építettek belőlük a faluban. Azóta már a kastély sem áll, de vajon hova lettek a kövek? A téglát akkortájt a jelek szerint nem sokra becsülték, mert a vegyes anyagból épült vár megmaradt falainak nagy része téglából van. Ha valakit érdekelnek a részletek, itt nagyon sokat lehet olvasni a vár történetéről.
A várba három úton lehet feljutni, amit ez az útjelző tábla remekül szemléltet. Van egy nehéz, egy közepes és egy könnyű út. A nehéz az tényleg nagyon nehéz, és csak jó túracipővel ajánlott. Nekünk nem volt elég a három út, és az erdőben cikkcakkozva hódítottuk meg a dombtetőt egy nem létező negyediken. Így volt a legizgalmasabb, és igazán hegyvidéki élményt nyújtott a túra. Fent egy kellemes pihenőhelyet alakítottak ki a még mindig jól látszó, de már erdővel teljesen benőtt várárok mellett.
Somogyban talán ez a legépebben megmaradt vár, ami sajnos nem jelenti azt, hogy ép volna. Elég sok fal látszik, de a vár alakjára vagy méretére nem lehet már jól következtetni belőlük. Az ostromlások közepette kidőlt falakat kidőlve konzerválták a régészek, és vannak még olyan részei is a várnak, amit nem ástak ki teljesen.
Sajnos a sűrű növényzet közepette csak egy irányban van kilátás, viszont ez pont a leglényegesebb irány, amerre a Balatont látjuk.
Van a vár mellett egy geocaching lelőhely. Érdemes szétnézni a rejtekhely weboldalán, mert a régebbi megtalálók fényképei között nagyon jól látszik a Kőröshegyi viadukt építése előtti, közbeni és utáni látkép. A völgyhíd most pont eltakarja a Balaton kékjét, viszont jól látszik, hogy milyen hatalmas építmény. A Tihanyi-félsziget szépen mutat így is, a piros tetejével és fehér tornyával szinte világító apátsági templommal a tetején.
Az Kőröshegyi völgyhídrul, mely sokba vala az népnek, ámde csodaszámba mene
Az M7-es balatoni szakaszát magasba emelő Kőröshegyi viadukt a leghosszabb híd az országban. Sok szakértő felesleges műtárgynak tartja, és ha hozzátesszük, hogy adójából minden magyar állampolgár fejenként kb. 4150 Ft-tal volt kénytelen támogatni az építkezést, lehet is ebben valami. Részemről úgy döntöttem, hogy mindez nem érdekel, és inkább nagyszerűségében próbálom személni a hidat, ha már egyszer elkészült.
Az autópályán haladva a viadukt alatti 88 méteres mélység szédítő élménye az érdekes, és magából a hídból is látszik egy pici, mert nem egyenes, hanem egy elnyújtott kanyar az egész. Közelről és alulról leginkább az alatta átmerészkedő, Kőröshegyet Kerekivel összekötő útról lehet megcsodálni a völgyhidat. Innen egy szervízúton fel lehet sétálni a híd keleti végéhez, jobbnál jobb szögekből megnézve közben a gigantikus építményt.
A 16 pilléren egyensúlozó, hatalmas viadukt összesen 1872 méter hosszú. Kedves tulajdonsága, hogy tiszta vízzel itatja a Balatont: a hídra ömlő esővizet a magyar tengerbe igyekvő Séd patakba vezetik el a csatornák.
Ha már Kőröshegyen járunk, érdemes elbarangolni a falu közepén álló, XV. századi, gótikus katolikus templomhoz is. Mindene megvan, ami kell: támpillérek, rózsaablak, na meg hosszúkás, gótikus ívű ablakok a szentélyben.
Kőröshegynek az kedves kastélyárul s öreg templomárul
Kőröshegyre megérkezvén az első pillanatban egyértelmű, hogy itt bizony sokan számítanak a Balaton szomjazó turistáira. Itt ugyanis már a Balatonboglári borvidék földjén járunk, ami az országban a negyedik legnagyobb I. osztályú termőterülettel büszkélkedhet, bármit is jelentsen ez. Így aztán mint eső után a gombák, úgy sorjáznak a takaros parasztházak vagy kúriák épületében a borárudák. Összességében kedves falu ez, és "zimmer frei" felirat is van elég – ha valaki csendben és jó áron szeretne a magyar tenger környékén üdülni, itt aligha fog csalódni.
A község közepe tájékán, a főúttól nyugatra, a Petőfi utca 71. szám alatt jókora fák látszanak. Itt van a kerítéssel gondosan elzárt, de három oldalról körbesétálható és kívülről alaposan szemügyre vehető Széchenyi-kastély. A főbejárat előtti kis parkban mellszobor emlékezteti a vendéget a kastély történetének legnevezetesebb lakójára, Széchenyi Zsigmondra, a legnagyobb magyar testvérének dédunokájára. Ő a harmincas és hatvanas évek között vadászként és zoológusként keresztbe-kasul bejárta Afrikát, és több százezren falták élvezettel az utazásairól szóló könyveit.
Az aprócska, késő barokk kastély már 1790-ben is állt, és nagyobb pusztulás vagy átalakítás nélkül vészelte át az évszázadokat. Korábban terveztek beléje egy Széchenyi Zsigmond-emlékszobát, de úgy tűnik, hogy egyelőre elzárva marad a ház.
Innen hétszáz méterre északra, a szántódi és balatonföldvári út kereszteződésében, a falu legforgalmasabb részén áll egy gótikus küllemű templom, amit Mátyás király korában építettek egy kolostorral együtt a ferencesek.
A kolostor már néhány évtizeddel az építés után, 1530-ban csúnyán leégett. Talán ennek köszönhető, hogy csökkenő jelentősége folytán az osztrákok később nem szabták át barokk stílusban a templomot, sőt, a XX. század elején a külsőt eredeti formájában állították helyre.
Merőben szokatlan, hogy hová került a torony. Olyat már láttam, hogy a templom tornya a szokásos, bejárat felőli oldal helyett a templom közepén legyen (például az angol gótikában ez volt a szokás), de ilyet, hogy azt az épület lekerekített végéhez, a hajó mellé emeljék, még nem.
Sajnos odabent csak a gótikus ablakokon beszűrődő fény emlékeztet a templom külsejének szép harmóniájára, egyébként eklektikusan sorakoznak a barokk és későbbi berendezési tárgyak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése