Az "Ostffyasszonyfa" név jelentését nem egyszerű megmagyarázni. A falut a 14. században a kun Osl család kapta meg, az ő leszármazottaik lettek az Ostffyak. Eddig tiszta sor. Az utótag eredetére viszont három magyarázat is van. Az egyik szerint a királyné assonyság tulajdona volt e föld. Egy másik szerint Szűz Mária emlékét őrzi a név, amit egy 1758-as forrásra hivatkozva gondolnak így, mely szerint volt itt egy csodatévő Mária-kép, amit 1620-ban átmenekítettek a Sopron megyei Osliba. Egy harmadik elmélet szerint az Ostffyak birtoka asszonyi ágon öröklődhetett. A "fa" pedig nem növény, hanem a "falu" szó rövidülése, és gyakran előfordul hosszú magyar helységnevek végén.
A község négy út kereszteződésében fekszik, de egyik sem forgalmas ezek közül, és az volt az érzésem, hogy tényleg csak az vetődik erre, aki a Pannónia-ring hollétélől érdeklődik a helybéliek körében. Sajnos maga a falu nem is rejt semmi különösebb érdekességet, viszont kellemes meglepetést nyújtott a Kemenesmihályfa felé vezető út mellett lévő hatalmas szélkerék, ami meglepő módon elkerítetlenül áll egy szántóföld közepén, és megérintheti bárki, aki erre barangol.
Egy jól járható kavicsos-földes bekötőút vezet a szélerőmű tövéig (a főútról a 47°18'39"N; 17°4'9.5"E koordinátájú pontnál kell letérni). Szerencsére a tulajdonosok is egyfajta látványosságként tekintenek a modern energiaipar eme műremekére, így egy minden kíváncsiságot kielégítő tájékozató táblát is tűztek a földbe a kedvünkért. Nem is untatok senkit a technikai részletekkel, mert minden leolvasható erről a képről:
Miközben megmásztam a fémlépcsőket a néhány méterrel a föld felett lévő bejárathoz (sajnos nem volt ott senki, így az ajtó zárva volt), nem túl nehéz fejszámolással kiokoskodtam, hogy három ilyen szélkerék elég lenne egy Ostffyasszonyfa méretű, 830 lakosú település teljes energiaigényének a fedezéséhez, szóval hajrá, kérünk még sok ilyet a füstölgő kémények helyett.
Az ilyen szélerőműveket egyelőre csak egy szebb, de talán soha el nem érkező jövő emlékműveinek tudom tekinteni, mert amíg nem épül belőlük elég, addig nagyon drága lesz az általuk termelt áram, és amíg nagyon drága az általuk termelt áram, addig nem fog épülni elég.
Van azonban a múltnak is emlékműve Ostffyasszonyfán, méghozzá a múltnak olyan szeletéről, amiről éplelkű ember számára nehéz lenne faarccal emlékezni. Itt működött ugyanis egy első világháborús hadifogolytábor, ami az egész világon a legnagyobbak közé tartozott. Az első világégésről manapság elég keveset hallani, leszámítva persze a híres casus bellit és a vége után következő trianoni békét. Pedig 16 millióan estek benne áldozatul a harcok közepette, és még legalább kétszer ennyien hullottak el a nyomában érkező éhinségek és járványok miatt.
A tábor helyét ma már szép erdei táj feledteti, és bár a Cartographia-féle turistatérképen még bejelölték a romjait, nincs tudomásom róla, hogy bármi is látszana belőle. Méltó emlékhelyet alakítottak viszont ki az egykori temetőnek egyik jól feltárt részletében. A temetőt a Sárvárra vezető úttól jobbra, a versenypálya után, sűrű erdő mélyén találjuk. Az aszfaltos bekötőutat kitáblázták az országúton (47°17'30"N; 17°2'8"E).
1915 és '18 között összesen százhatvanezeer hadifgoly, azaz egy Szegednyi vagy Pécsnyi mennyiségű ember fordult itt meg. Nehezen tudom elképzelni hogyan kezeltek, etettek szállásoltak el ennyi embert a semmi közepén. Állítólag a tábor vezetői viszonylag jó szándékú emberek voltak, akik aránylag sokat tettek azért, hogy a hadifoglyok végül élve hazatérjenek. Borzalmas ilyet mondani, de szinte kedvező arány az, hogy átlagban minden tizenhatodik foglyot kellett eltemetni, vagyis összesen tízezer katonát.
Az antant országainak mindegyikéből kerültek ide fogságba esett harcosok, de legtöbben az olaszok, oroszok, románok és franciák voltak. A 197 barakkban egyszerre 30-40 ezren fértek el, bele se merek gondolni, hogy hogyan. Volt villany, vezetékes víz és tábori kórház is, és általában valamilyen munkát is végeztek a foglyok, amiért furcsa módon fizettek is nekik – igaz, a tábor saját pénznemében, ami a falakon kívül persze használhatatlan volt.
A monarchia felbomlása után a magyar vezetés először mintha meg akarta volna tagadni a múltat, mert gyorsan eltűntette a nyomokat. Aztán ahogy a harmincas évekre (sajnos) kezdtünk jóban lenni az akkor már egyre keményebben fasiszta olaszokkal, segítettünk nekik kialakítani egy méltó emlékhelyet. 1931-ben rendezték el a temető mai formáját, nemzetenkénti parcellákkal, jelképes (betonból készült, de fehérre meszlet) fejfákkal, és néhány nagyobb emlékművel.
A ma 100x200 méter nagyságú temetőt azóta is szépen gondozzák, és időnként nemzetközi megemlékezéseket is tartanak benne. A kapu általában zárva van, így ha el akarjuk kerülni a magas kerítés megmászásával egybekötött illetéktelen behatolást, akkor érdemes előre látogatási időpontot kérni a Vas Megyei Temetkezési Vállalatnál (+36-94-312-594), vagy az ostffyasszonyfai önkormányzatnál (+36-95-394-001). Békés, elgondolkodtató hely ez, főleg ha sikerül bejutni. Szép a környező erdő is, megér egy sétát, ha van rá ideje az embernek. Kár, hogy tavasztől őszig minden nap ide hallatszik a versenymotorok bőgése.
A domb neve, a térkép szerint, beszédesen "Bárnevolna".
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése