2010. január 29., péntek

Lébény, Mosonszentmiklós és Öttevény

Győrtől nem messze, a Kisalföld legunalmasabb részén közlekedve, az egyhangú tájról szerencsére sűrűn elvonják az ember figyelmét az egymást szorosan követő falvakban sorakozó, szebbnél szebb épített látnivalók. Ezekből barangolunk most el háromhoz, melyeket összesen hét kilométer választ el egymástól.


A manapság 3200 lakosú Lébény már az ősidők óta lakott hely, és amikor a XII. század végén a Benedek-rendiek kolostort építettek ide, a környék szellemi központjává is lett egy rövid időre. Sajnos a tatárok és a csehek is letarolták a falut a következő évszázadban, de csodával határos módon (vagy tán csak igen vastag falai miatt), az 1202 és 1208 között épült apátsági templom remek állapotban vészelte át a sötét középkor által rá zúdított megpróbáltatásokat.


A törökök lerombolták ugyan az apátsági épületet, de a templom elég jó formában maradt ahhoz, hogy két barokk toronnyal kiegészítve ugyan, de eredeti stílusát nagyjából megtartva újítsák fel kétszer is a jezsuiták. Végül a XIX. század közepén jött egy nürnbergi építész, aki kicsit romantikus lélekkel megáldva, de tiszta román stílusban hozta rendbe a templomot, eltüntetve a barokk károkat. Alighanem ekkor kerültek fel a különleges sisakú tornyokra a vízköpők is. Ebben mondjuk akár tévedhetek is, mert Nyugat-Európában a vízköpőket már a XII. században is használták templomokon. Hogy miért kerültek akkoriban elő ezek a pogány múltat idéző szörnyetegek, arra több magyarázat is van. Egyrészt a Gonoszt voltak hivatottak a templom falain kívül tartani riasztó külsejükkel, másrészt a híveket tartották velük a templom falain belül, a végítélettől és a közelgő haláltól való félelem sugallatával.


Árpád-házi királyaink idején nem nagyon voltak még magyar építészek, és alighanem franciákat meg olaszokat hozattak szakérteni az építkezéshez. Így lett a templom külleme csinos francia jellegű, a robosztus, egyszerű belső tér pedig kifejezetten olaszos.

Két látványos bélletes bejárat van, közülük a nyugati főkapu egészen pompázatos.


A templom napközben elvileg nyitva áll, de ha mégsem, akkor az ajtón látható telefonszámot felhívva egy igen kedves és nagy tudású hölgy jelenik meg a helyszínen, aki rendkívül mélyreható idegenvezetést tart az utazóknak. Egy külső áttekintés után ő enged be minket a déli ajtón, hogy feltáruljon szemünk előtt a valóban ájtatos meghunyászkodásra késztető, szigorú és fennséges templombelső.


Az oszlopok eredetiek, a románkori íveket szépen követő boltozat feleannyi idős, és a jezsuitáknak köszönhetjük. Összességében remekül megmaradt az ódon középkori hangulat.

Távozás előtt az idegenvezető hölgy azt ajánlja, hogy vegyünk el egy útravaló szép üzenetet a jobb oldali hajó kis oltára előtt elhelyezett tálkából. Kedves és egyedi gesztus így útjára bocsátani a vendéget.


Pozitív gondolatokkal és élményekkel feltöltve indulhatunk hát tovább Mosonszentmiklós felé. Ebben a másik történelmi faluban született Kormos István, gyerekkori kedvencem, a Vackor nevű mackó főszereplésével kanyarított mesék szerzője. De a lényeg nem ez, hanem egy egyedülálló épületegyüttes, mely a falu katolikus templomából és két ikerkápolnából áll.


A gigantikus templomtorony mérföldekről látszik, így nem nehéz megtalálni a falu közepén. Ezt a látványt megpillantva nem tudtam másra gondolni, mint hogy a 47 méter magasra nőtt büszke anyuka bőszen őrzi jobbján és balján álldogáló csemetéit. De tévedtem, mert az anyukának vélt, 1700-as évek végén épült templom jóval fiatalabb, mint XVI. századi, jobb oldali kápolnája. Közelről nézve ódon falait, látszik is, hogy a Szent Kereszt-kápolna idősebb, mint bal oldali klónja, amit 1929-ben építettek fel úgy, hogy messziről nézve pontosan szimmetrikus képet mutasson a három épület. Ehhez hasonló teret sehol máshol nem találunk az országban. A templom képeit a huszadik században festették helyi művészek, de ebből semmit nem sikerült látnom, mert éppen mise volt, és a hívek még az előteret is megtöltötték.

Innen már csak egy köpésre van Öttevény, ahol a falu északnyugati végén, az egyes főútról a Rózsa utcába letérve találjuk meg a csendes zugban megbúvó Földváry-kastélyt.


A nem túl öreg, szinte már szerény palotát 1872-ben építették fel, állítólag neobarokk stílusban. A főhomlokzat jellege szerintem inkább egy eklektikus városi polgárházra hasonlít, de ennél sokkal hangulatosabb a hátsó oldal, ami tornácával, no meg a mellette lévő két hatalmas fával, a régi amerikai Dél levegőjét varázsolja elénk. Szinte vártam, hogy kilépjenek az ajtón az Elfújta a szél szereplői.


A kastélyban egy viszonylag drága, de igényesnek tűnő szálloda működik, ahol kellemesen vendégszerető a személyzet, mert beengedik a bámészkodókat a parányi, de szépen gondozott parkba.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése