Máriapócs

Vannak szent helyek, ahol akkor is érzi az ember, hogy a megfoghatatlan misztikum földjén jár, ha egyáltalán nem hiszi az adott vallás tanait. Máriapócs kegytemploma egy ilyen hely. Nem kell átszellemült zarándoknak lennünk ahhoz, hogy értékelni tudjuk a nagyszerűségét.

A görög katolikus hitvallás, mely nálunk csak az ország északkeleti részén erős, egy különös egyvelege a nyugati és keleti keresztény egyházaknak. Elismerik a pápát és az ő tévedhetetlenségét, de felszentelésük előtt nősülhetnek a papjaik (bár úgy már soha nem lehetnek püspökök). Nagyon sokáig latinul miséztek, de inkább ortodox, mint római rend szerint. Egyházuk a római katolikus megyerendszerbe tartozik, de templomaikban díszes, keleties ikonosztázokat láthatunk. E kívülről nézve furcsa felekezet legnagyobb és legfontosabb temploma épült fel Máriapócson.

A két hatalmas, sárga tornyával délcegen álló templomot nem nehéz megtalálni, mert akár északról, akár délről érkezünk a faluba (mely nemrég városi rangot kapott), messziről feltűnik a tetők felett.

A főbejárat előtt hatalmas teret alakítottak ki, ami kellemes, csendes pihenőhelyül szolgál az év nagy részében, valamint elegendő helyet ad a gyülekezésre a minden évben százezrével özönlő zarándokoknak, az általában szeptember és november között megrendezett búcsúk alkalmával.

A kegytemplom és a hozzá kapcsolódó kolostorépület külseje alapján (a több helyen felbukkanó kettős keresztet leszámítva) akár római katolikus templomot is rejthetne magában.

A templommal egybeépült, 1756 óta meglévő kolostorban ma Nagy Szent Bazil Rendi nővérek működtetnek szociális otthont, így a kegytárgyboltokat leszámítva nem igazán látogatható. Árkádjai alatt azonban érdemes besétálni a templom mellé, hogy oldalról és hátulról is szemügyre vegyük a fenséges arányú épületet, vagy a tömegben elvegyülve meghallgassuk a templomfalon elhelyezett harangjátékot.

A máriapócsi kegyhely története 1696-ban kezdődött, amikor a helyiek arra figyeltek fel, hogy a mai bazilika helyén álló kis fatemplomban elhelyezett ikonosztáz Mária-képe könnyezni kezdett. Rengetegen sereglettek ide a csoda hírére, ami hamar elérte Bécset is, és az országot addigra már teljesen uraló Habsburgok gyorsan el is vitették magikhoz a kegyképet. A festménynek azóta is kitüntetett helye van az osztrák főváros gigantikus főtemplomában, a Stephansdomban.

Úgy tűnik azonban, hogy nem a kép, hanem a hely szelleme a fontos, mert Bécsben hiába szenteltek külön oltárt a képnek elrablói, az nem könnyezett többet. Nem így a Máriapócson pótlás gyanánt elhelyezett másolat, melyet 1715-ben újra könnyezni láttak.

Az ismétlődő csoda hatására aztán belekezdtek a mostani nagytemplom építésébe, és 25 év alatt, 1731 és '56 között be is fejezték azt. A kegyképnek díszes oltárt emeltek, amit most a templom bal oldali kereszthajójában láthatunk. Később, 1905-ben, egy harmadik könnyezésről is beszámoltak. Addigra már állt a tempomban a XVIII. századi barokk főoltár és a XIX. századi, elképesztő pompával megalkotott ikonosztáz is. Az ikonosztáz a keleti templomokban nem csak díszítésül szolgál, hanem falat képez a mögötte miséző pap és az előtte ülő gyülekezet között.

A fenti képek még 2008 őszén készültek, majd amikor 2009 augusztusában újra ott jártam, felújítás miatt zárva találtam a templomot. Őszintén szólva elképzelni sem bírom, hogy mit kellett ott felújítani, mert a templom kívól-belül hibátlan állapotban fogadta a látogatókat már előtte is. Azóta a kegytemplom újra minden nap nyitva áll az arra barangolók előtt, és gondolom még szemkápráztatóbb csillogással ámítja el vendégeit.

A helyenként kétdimenzóban is térhatást keltő freskók (melyek több helyen is nemlétező kupolákat imitálnak) egyébként modern alkotások: 1945 körül festették őket a falra.