Zalaszentgrót míves kastélyárul s csonka kőhídjárul, de előbb annak csigáirul
Az ország századik városa (1984-ben éppen 99 magyar város volt, mielőtt Zalaszentgrót megkapta e büszke rangot) boraival és termálfürdőjével vonzza a főként osztrák turistákat. A város leghíresebb terméke viszont a csiga, ugyanis itt működik a világ egyik legnagyobb éti csiga feldolgozója. E tényt elsőre mókásan értelmeztem, de megtudtam, hogy komoly gazdasági jelentősséggel bír a létesítmény. A franciák ugyanis évi 15-20 ezer tonna csigát esznek meg, ami talán soknak hangzik, de ez fejenként alig 20-25 deka, és szinte kizárólag karáncsonykor fogyasztják. Mivel náluk – nyilván gasztrotörténelemre visszavezethető okokból, nevezetesen felzabálták őket – összezsugorodott e kedves puhatestűek állománya, ennek a fogyasztásnak a 12 százalékát Magyarországról, és főként a zalaszentgróti feldolgozóból szerzik be.
Zalaszentgrót a tatárjárás után várat kapott, ami a török időkben Nagykanizsa eleste után fontos végvár lett, és több támadást is visszavert. A Rákóczi-szabadságharc után s okán elindított nagy osztrák várrobantó turné keretében aztán a földdel vált egyenlővé az erőd, így mára semmi nem maradt belőle. A falu virágkora viszont éppen ezután, a 18. század végén kezdődött, amikor iparosok települtek ide, és hamarosan mezővárosi rangot is kapott. A fellendülést Batthyány Imre és Ferenc nevéhez kötik, akik 1787-ben a vár romjaira barokk kastélyt építtettek, amely ma is szép állapotban látható, bár gyógypedagógia intézet működik benne. A bejárat felett, a timpanon teljes hosszában egy latin felirat olvasható: "SIC eX annosIS sVrgVnt noVa teCta rVInIs haeC sI non pLaCent, faC Meliora, LICet", magyarul "Így emelődnek a régi romok üde épületekké, ha nem tetszik az új, rakjál mást a helyébe." Nem raktak. Tetszik.
Azt olvastam valahol, hogy a Batthyány-család által a XIX. században összegyűjtött reneszánsz stílusú bútorokból sok még ma is látható bent. Sajnos mi késő délután érkeztünk, de napközben van rá esély, hogy belül is tehessen egy sétát az arra vetődő barangoló. Aki szeret előre tervezni, érdeklődhet a 83/360-224-as telefonszámon.
Az U alakú kastély belső oldala néz a belváros irányába. Itt egy kisebb parkot is találni, néhány óriás lombú, öreg fával. A négy hektáros, kétszáz éves kert legalább két tucat fafajjal büszkélkedhet, köztük egzotikus fajtákkal is. A túloldalon a névadó Zala csordogál, dúsan zöldellő partja pedig feldobja a kastély főhomlokzatának látványát.
A kastélyt nem nehéz egyébként meglelni, mert a templommal és egyéb középületekkel jelzett városközponttól nem sokkal nyugatra, a Batthyány Lajos utcában, a Zala hídja mellett találjuk. A Zala mostani, unalmas közúti hídja mellett azonban van egy másik, amely az egyik legérdekesebb történettel dicsekedhet az ország hídjai közül.
A város régi kőhídja 1854-ben épült, és félkör alakú nyílásával a híres hortobágyi kilenclyukú hasonmása lehetne a mai napig – ha nem omlott volna be a legfontosabb, Zala fölött átívelő része. Harmincöt évvel ezelőtt, a kádári rendszer fénykorában büszkén helyezték helyébe a ronda de erősebb új hidat, és a szerep nélkül maradt régit elkezdték bontani.
A helyiek azonban zseniális tervet ötlöttek ki a műemlékhíd megmentésére. Nyomozni kezdtek a negyvenötös háborús történések után, és fellelték a lapok között Haddam Hatamov felszabadító hős szovjet katona történetét, aki, ha minden igaz, élete árán védte meg a hidat a menekülő német csapatok által előkészített hídrobbantással szemben. A kiszámítható kommunisták persze a hős katona tiszteletére (a hadiözvegy megtisztelő jelenléte mellett) hídkeresztelő ünnepséget tartottak, és megkímélték a hidat, ami így hálából Hatamov híd néven vált ismertté a környéken, és sokan máig így nevezik. Most a Zala egyik partjáról a Zala egyik partjára lehet csak átsétálni a kőhídon, de még így, négy lyukkal is szép. Tervezik persze a továbbépítését (sajnos fából), de nem tudni, mikor lesz pénz rá.
Zalaszentgrót belvárosában találunk még egy barokk katolikus templomot, a kápolnájában egy 1500-ból származó gótikus Mária-szoborral, meg néhány régi kúriát és polgárházat, melyek közül több szépen felújítva, vendéglátóhelyként csalogatja a turistákat. A belvárosból dél felé fordulva a főúton, hamarosan eljutunk a Balatoni utcán álló régi ferences templom hangulatos romjához. Talán a templomos lovagok építhették az egykori templomot és kolostort a XIV. században, de a török időkben már rommá vált, és sosem pofozták ki újra.
A piciny Kallósd falu ősi körtemplomárul
A Zala nyugati partján, Zalaszentgróttól 10 kilométerre délre fekszik Kallósd, ez a 116 lakosú, minimum nyolcszáz éves település. A faluba érkezvén a bal oldali dombon hamar feltűnik a fehérre meszelt, Árpád-kori kerektemplom.
Amikor 1260-ban felépült a templom, kifejezetten megszokott látvány volt Közép-Európában a kör alapú, keskeny, magas építésű imaház. A Németország-Lengyelország-Horvátország háromszögben elég sok volt belőlök. A furcsa formát arra vezetik vissza a történészek, hogy az építészek a római Pantheon formáját akarták utánozni. Mostanra tizenegynéhány ilyen maradt Magyarországon. Főleg kisebb falvakban építkeztek így, mert még ha általában volt is karzat, akkor is nagyon kevesen fértek el odabent.
A hat méter átmérőjű kallósdi kerektemplom a legépebbek közé tartozik családjában. Annak köszönheti szerencséjét, hogy a törökök először talán lusták voltak felmászni a dombra, mikor felégették a falut, aztán meg benőtte az erdő, és csak sokkal később találtak rá a rég elfeledett templomra a visszatelepülő falubeliek. Sajnos a román-gótikus templom a barokk kor lelkes átépítő-szenvedélyét már nem úszta meg. Más kérdés, hogy itt elég jól sikerült az átalakítás, és a XVIII. században mutatós kupola került a tetőre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése