Sehol az országban nem találunk olyan sok középkori eredetű templomot anyira közel egymáshoz, mint Szabolcs-Szatmár-Bereg falvait járva. Két különösen szép példányra akadhatunk Csarodán és Tákoson, alig két kilométerre egymástól, a 41-es út mentén.
A két falu közül Csaroda a nagyobb, itt ma hatszázharmincan laknak, de a törökök előtt nemesi birtokközpontként fontos szerepe volt a környék életében. A központban, egy öreg klasszicista kúria szomszédságában találjuk az ábécét, a kocsmát és a község körforgalmát. Magát a kúriát a helyiek szerint megvette egy idegen, de sajnos nem látszik rajta.
A körforgalomban dél felé letérve, 250 méter után találunk egy újabb kocsmát. Kocsival itt érdemes leparkolni, mert innen a templom felé már szemből egyirányú az út, ellenben alig 200 méter a távolság. Előbb a különálló harangtorony jelzi, hogy közeledünk az imaház felé, majd egy jobbkanyar után, néhány szép parasztház mellett elballagva, már meg is pillanthatjuk Csaroda híres-neves büszkeségét.
A XIII. századi román stílusú templomot valószínűleg a XIV. században toldották meg a kicsit alacsonyabb és keskenyebb résszel. A bővítés után oda került át a szentély. Később sem indulhatott különösebb gyarapodásnak a falu, mert hál' istennek nem nagyon nyúltak hozzá a templom külsejéhez, leszámítva a jól festő zsindelyes toronysisakot. A déli falon igyekeztek levakarni kicsit a vakolatból, hogy ahol maradt belőle valami, ott megmutassák az 1642-ben készült népies falfestést, amit már a reformátusok pingáltak fel kellemes művészi érzékkel. Egy kényelmes körülsétálás után lépjünk is be, mert az igazi szépség odabent fakad.
Első ránézésre a szintén 1642-ben készült leveles-virágos kék és piros festés tűnik fel, ami ragyogóan restaurált állapotban pompázik. Jó üzleti érzéket mutatva, csarodai szőttes borítja a szószéket és a karzatot is, és a szomszéd házban vehetünk is belőle. Minden más azonban többszáz éves: a XVIII. századból való mindaz, ami fából van: a szépen faragott szószék, a kazettás mennyezet, a karzat és a padok is. Ahogy azt a régi falusi templomkban megszokhattuk, a feliratok itt is bohókásan asszimetrikusra sikerültek, és annak ellenére, hogy reformátusok pingálták fel a szövegeket, furcsa mód nagyrészt latinul fogalmazták meg a sorokat.
A népies motívumok között avatatlan szemnek is feltűnik, hogy mennyire különböző ecsetvonásokkal alkották meg az északi falra festett alakokat. A híres csarodai "mosolygós szenteket" valószínűleg még a templom építésekor, a XIII. században örökítették meg. Kipirosodott orcájuk annyira szelíd, amilyenhez foghatót templomban sehol nem láttam még. A megszokott szomorú vagy elmélyült ájtatosság helyett életvidám arcok néznek le ránk. A sorrendben sajnos nem vagyok biztos, de őket láthatjuk a falon: Kozma és Damján bizánci orvos szentek, Péter, Pál és János apostolok, Szent Anna, és szemben Mária, ölében a kis Jézussal. Feltűnően bizánci stílusú a festés, azaz a jó kedélyű mester alighanem keleti ortodox templomokban leste el a freskókészítés művészetét. A szentélyben más stílusú, XIV. századinak sejtett freskók maradványai kerültek elő.
Légvonalban pontosan két kilométerre innen, hasonló élményt nyújt Tákos parányi temploma is. Bár a csarodai egyház sem elsősorban nagyságával kápráztatja el a barangolót, egészen átértékeljük a templomok méreteiről alkotott fogalmainkat, ha Tákosra érünk. Itt a két útból álló falunak a főútra merőleges utcájára kell letérni, hogy a "mezítlábas Notre Dame"-ot megtaláljuk. Annyira pici a tákosi templom, hogy ha nem volna hatalmas üres telek körülötte, észre sem vennénk a parasztházak között.
A feltűnően nagyra sikerült (1948-ból származó, de XVIII. századi elődjének formáját követő) harangtorony mögött megbúvó szerény házikó általában zárva van. Az ajtón kint van a kulcsot birtokló asszony címe, de a szomszédos házak előtt szőtteseket kínáló hölgyek is szívesen segítenek.
A templomot bemutató nénire emlékezni fogok, amíg az eszemet tudom. Ahogy fáradt, büszkén törékeny testével fellépett a szószék melletti padhoz, azonnal felismertem: minden magyar barangoló egyik kötelező olvasmányában láttam a fényképét. A Magyarország 1000 csodája című fantasztikus könyvben az ő fotójával kezdődik Szabolcs-Szatmár-Bereg megye bemutatása. (A könyv, a buta címadás dacára, nem illeszkedik a számtalan "XY n csodája" címmel kérkedő, összeollózott, változó színvonalú képes album sorába... Hanem egy fantasztikus fotós és egy remek író-költő kétszemélyes, nagyszerű és nagyszabású alkotása.)
A csak külsőben idős asszony tökéletes szellemi frissességgel és gyönyörű ékesszólással adta elő a templom történetét, miközben végig csodáltam széles műveltségét, és azt, hogy milyen remekül eligazodik a mai világban is. Mikor megkérdeztem, jól emlékszem-e, hogy benne van egy könyvemben, elmesélte, hogy a fotós titokban készített róla képet, és véletlenül, a fiától tudta meg, hogy ővele kezdődik a megye.
– Mondta a fiam, hogy "nagyon drága ez a könyv, de még drágább az én édesanyám", és megvette nekem – mesélte. Remélem, még sokáig él majd egészségben, és sok arra járónak szerez majd hasonlóan szép élményeket, mert ővele nem csak egy épület a tákosi templom. 2013 tavaszán, második tákosi látogatásommal örömmel láttam, hogy semmi sem változott: kicsit nehézkesebb járással, de ugyanolyan szeretettel mutatta be a falu becses műemlékét.
Az 1766-ban épült templom jóval régebbinek látszik önmagánál, mert a középkori típusú falusi vályogtemplomok egyik utolsó képviselője. Valahogy ide Tákosra, eme örök eldugottságra ítélt távoli szegletébe az országnak, nagy szerencsénkre nem tört be a barokk ízlés, hanem a XVIII. században még élénken éltek a középkori építkezési hagyományok. A templom padlója kövezet helyett döngölt agyagból van, csakúgy mint a falai, amit paticsfalnak neveznek a hozzá értők. Kevés paticsfalú templom maradt fenn az országban, hiszen azokból a korokból, amikor még így építkeztek, már inkább csak a kőfalú házak állnak. Ezt a módszert tulajdonképpen a madaraktól leste el az emberiség: először egy-két erősebb ágból és sok nádból vagy vesszőből függőlegesen felállított rácsot építettek, aztán sárból és agyagból falat tapasztottak köré.
Odabent is minden az 1700-as évekből származik. A csodásan kifestett, 58 kazettából álló mennyezetet egy kisebb ugrással elértem volna, és a szépen pingált padokat sem tartott sokáig körbejárni. A "mezítlábas Notre Dame" és "parasztkatedrális" ragadványnevek – bár gondolom részben a gúny szülte őket – roppant találónak tűnnek, mert amilyen szerény méretű s küllemű a tákosi templom, legalább akkora a hangulatának gazdagsága.
Nagyszerű ez a blog! Igazi virtuális utazást nyújtó élmény.Köszönet érte.
VálaszTörlésNagyon tetszik a blogod, csodaszep! Nem ismersz veletlenul olyan irast vagy videot, ahol a feny utjat ismertetik, amit a csarodai templom freskoin tesz meg? Nagy segitseg lenne.
VálaszTörlésKöszönöm szépen a dicsérő szavakat! Próbálkoztam most én is, de sajnos nem találtam semmilyen forrást, ami a fény útjáról beszélne. Sajnos arra sem emlékszem, hogy a bennünket körbekísérő hölgy említett volna ezzel kapcsolatban bármi érdekességet. Így utólag belegondolva viszont biztosan nem véletlen, hogy az ablakok mérete nem egyforma, és hogy látszólag minden formai logika nélkül kerültek oda, ahova. Nem lepődnék meg, ha a szentek nevenapján egy bizonyos napszakban épp megvilágítaná őket a Nap...
VálaszTörlésA bejegyzés írásakor még nem találtam rá, de most ajánlom ezt a gömbpanorámát is:
http://www.karpatmedence360.hu/csaroda.php
Itt pedig van egy 10 perces film a templomról, amit sajnos most nincs időm megnézni. Nem kizárt, hogy elárul valami érdekeset:
http://www.koh7.hu/5_irasok/111030_teleki_02/04_csaroda/csaroda.html
Nagyon szepen koszonom a valaszt, kuldok neked e-mailt!
VálaszTörlésKedves kebalazs!
VálaszTörlésszeretnénk a fotóiból néhány illusztrációként felhasználni egy irodalom tankönyvben.
kérem keressen meg: slezak.ilona@ntk.hu emilcimen.
Kedves Balázs!
VálaszTörlésEgy apró tévedést javítani kéne ...
A katolikus templomok szerves része a szentély, hiszen ott van az oltár, a szószék és a szentségtartó. A templomépítés korabeli regulája szerint (325. niceai zsinat)a legegyszerűbb módon épült templomnál is szentély-hajó-harangtorony az elrendezés, mindezt pedig oly módon, hogy a hajó keleti végében van a szentély, és a tájolás értelem szerűen kelet-nyugati.
A későbbi építés oka sok minden lehet, de semmiképpen sem a lakosság felszaporodása. Ebben az esetben a hajót nagyobbították volna meg, ahogy erre vannak is példák. Az más kérdés, hogy a reformátusok telezsúfolták padokkal, és ettől most úgy tűnik, mintha a templomi férőhelyet bővítették volna ...
Kedves István!
VálaszTörlésÉvekkel ezelőtt azt olvastam valahol, hogy a XIII. századi templom kisebb volt (nyilván akkor is volt benne szentély, csak nem ott, ahol a bővítés után), és az alacsonyabb részt, azaz a későbbi szentélyt, a XIV. században építették hozzá. Erre utal az is, hogy a XIII. századi bizánci szentekhez képest más stílusú, XIV. századi freskómaradványok láthatók a szentélyben. Ezt a forrást most nem találtam meg, és az is lehet, hogy tévedés az egész.
Köszönöm az észrevételt, átfogalmazom a szöveget.
Kedves Balázs!
TörlésÍgy már elképzelhető a bővítés, ilyen megoldást máshol is alkalmaztak ...