2010. november 29., hétfő

Várgesztes és Vitányvár

Ha egy hegység már a nevét is egy csata után kapta (Anonymus szerint itt dobálta el 1051-ben a menekülő német sereg a vértjeit), akkor illendő beszélni a harcokat megélt várairól. Jöjjön hát a Vértesben megmaradt középkori várromok közül – Csókakő mögött – a második és harmadik legérdekesebb. Azt még nem döntöttem el, hogy melyik vár kapja az ezüstöt, és melyik a bronzot, mert Várgesztes ugyan népszerű, ráadásul enni, aludni és kilátni is lehet benne, de unalmas téglatest alakú. Az egykori Vitányvárból jóval kevesebb áll ma, azonban a maradék az látványosan várformájú, ráadásul egy sziklaszirtet ural. Míg Várgesztes akár babakocsival is megközelíthető, Vitányvárért mindenképp meg kell dolgozni.

Akinek egy egész napja van rá, és nem fél egy kis erdei gyaloglástól, egy útvonalra is felfűzheti a két várat. Így tettünk mi is, mikor leszálltunk a vonatról a Tatabánya alatti Szárliget állomásán.


Szárligettől Várgesztesig végig az országos kéktúra útvonalát követhetjük, nagyjából 16 kilométeren át. A falu déli végén a turistajelzés jobbra elhagyja az utcát, és a kék festék hosszan eltűnik, de menjünk csak tovább bátran, egyenesen át a szántón. Ezen az unalmasabb terepen is van mit nézni, mert minden irányban dombok veszik körül az embert: északon és keleten a Gerecse, délen és nyugaton a Vértes magasodik.


A turistajelzések ott kezdenek el ismét sűrűsödni, ahol keresztezni kell az 1-es utat. Elég rémisztő a hely, mert a száguldó autók alig látszanak egy nyúlánk kanyar miatt, szóval csak óvatosan! A túloldalon balra parkoló, jobbra étterem (Birka Csárda) – autóval itt érdemes lehorgonyozni (N 47°30'52'', E 18°28'36''). Irány egyenesen tovább, ahol egy pici erdő, majd balra kőkerítés következik. Ez itt egy osztrák illető magánosított halász-vadász területe, tóval és kerttel. Érdemes bekukkolni a kerítés kevés lyukjának egyikén.

Nem sokkal később egy jobbkanyar következik, majd egy magánterület tábla, ahová a jelzett úton nyugodtan be lehet sétálni. Elhagyott telek ez, a gazdáját láthatóan nem érdekli a sorsa. Innen már látszik az a völgy, ahol végre hosszú időre beléphetünk a Vértes sötét vadonjába. A hegység azonnal a legszebb arcát mutatja: a Mária-szakadékba érkezünk.


Néha patak is folyik erre, vízesései is vannak, de általában teljesen száraz a völgy. A szakadék közepén egy kisebb sziklafalat is megmászhatunk, egyébként meg remek dolog a termetes bükkfák árnyas hűsében sétálni a puha avaron.


Már a Mária-szakadék is megmutatja a Vértes saját egyéniségét: a hegység nagyjából 400 méter magas teteje meglepően sík, amit mindenféle szabályos minta nélkül törnek meg mély és meredek szakadékok. A kék jelzés váltakozva halad a fennsíkon és a völgyekben. Az egyre csendesebb, és ma már teljesen lakatlan erdő nem alkotott mindig ilyen összefüggő vadont, merthogy a középkortól kezdve egészen az 1930-as évekig több kisebb falu is állt a fennsíkokon. Ilyen volt Körtvélyespuszta is, melynek rég elhagyott temetője németes sírköveivel kísérteties hangulatot teremt a felhőket karcoló bükkfák szigorúan elegáns serege alatt.


Néhány meredekebb lejtő és emelkedő, na meg jó sok fennsíkon gyaloglás után, a fák között felsejlenek Vitányvár romjai. Ehhez egy kicsit le kell térni a kéktúra útvonaláról a kék L jelzésen. A magyar szokás szerint a tatárjárás után épült várat a Csák nemzetség birtokolta, és fénykorában 35 falut uraltak innen. A törökök 1543-ban bevették, de sok hasznát nem látták, mert alig hagytak itt katonákat a védelmére. 1597-ben egy magyar sereg vissza is foglalta, de a jelek szerint nekik sem volt túl sok kedvük várat védeni, ugyanis alig egy évvel később fel is robbantották, nehogy már újra felmásszanak ide az oszmánok. A feleslegessé váló falaknak aztán Vértessomló lakói látták hasznát, mivel ők görgették le a kövek nagy részét építőanyag gyanánt.



A belső lakótorony három ablakának is megvan még a helye, és a legmagasabb ponton 15 méter magas a maradvány fala. A romok mögött remek kilátóhelyen lehet üldögélni, ahonnan Környe mögött a Tatai-árok síkja vész a ködbe. Akár Komáromig is el lehet innen látni, persze csak ha tiszta a levegő.



A vitányvári nézelődés után még sokáig hasonlóan szép erdőben vezet a kéktúra ösvénye, völgybe le, hegyre fel, majd megint le. Jól eshet szusszanni egyet a két vár között félúton lévő Mátyás-pihenőnél, ha éppen nincs tele törvényt sértően beautókázó városi hangoskodókkal (ami eleve bunkóság, de szerencsére hatalmas bírság is jár érte, nem is értem, miért kockáztatnak annyian). Egy kulcsosház mellett van itt forrás, tűzrakó hely és eső elől is menedéket adó padok.

Az utolsó nagyobb emelkedő következik ezután, majd kissé csúfabb lesz a táj, legalábbis az eddigiekhez képest. Hol széles, sáros erdészeti úton vezet a jelzés, hol sűrű bozótban. Nem sokkal Várgesztes előtt megint kellemesebb, öregebb erdő kezdődik. Itt érdemes figyelni a bal oldalra elágazó kék háromszög jelzést, ami egy igen meredek, de cserébe rövid emelkedővel vezet fel a Zsigmond-kő sziklás tetejére.


Ez az útvonal legszebb kilátóhelye, ahonnan balra Várgesztes látszik, felette a várral, mögötte a Vértes déli felének hegyeivel. Jobbra a szintén Várgeszteshez tartozó Villapark cserepei piroslanak a völgyben. E híres szálláshelyen közepes áron jókora villákat lehet kivenni, különösen kellemes környezetben.

A kék úton nincs már messze a falu, amin a várba tartva teljesen keresztül kell sétálni. A kéktúra megközelíti a várhegyet, de nem kúszik fel oda. Az erődítmény meghódítására két útvonal kínálja magát. A hegy nyugati gerincén toronyirányt vezet fel egy kalandos, jelzés nélküli ösvény. A kék L-lel jelölt macskakövezett út pedig dél felöl teljesen megkerüli a várat. Ez is meredek, de azért egyszerűbb.



A gesztesi vár annyira ép, hogy jókora turistaszálló, étterem és kilátó is van benne, ráadásul mindez egész évben nyitva van. Ezt is a tatárok rombolása ihlette, és 1330 körül már biztosan állt. Bár leginkább vadászkastélnyak használták, mégis a Vértes legerősebb váraként emlegették a gesztesit. Ettől még elég könnyen bevették a törökök, akik 1590 körül meg is erősítették a falakat. A kiűzésük után egy darabig az aktuális tulajdonosok többé-kevésbé karban is tartották az épületet, de 1733-ban az Esterházy család valamilyen megfontolásból kiadta az engedélyt a kövek elhordásához (köszönte szépen a majki remeteség). Műemlékileg 1961 és 63 között hozták rendbe a várat, azóta működik benne a turistaszálló.


A várfalak szabálytalan alakúak voltak, és egy téglatest alakú, 52 x 18 méteres belső várat védtek. A külső erődítményekből alig maradt valami, de a lakórész két szintjét sikerült megmenteni. A tetőre vezető ajtó kulcsát az étteremben lehet elkérni egy jelképes belépti díj ellenében. Szép a kilátás a falura és a várhegyet három irányból körbevevő fennsíkra. Az étkezdében érdemes megvacsorázni, mert kifejezetten remek a sertéspörkölt nokedlivel. A vécé már kevésbé kellemes, így evés közben nem ajánlott betérni oda...

2 megjegyzés:

  1. Ha még nem voltatok érdemes felkeresni Szádvárat Aggtelek mellett. Ha valakinek van kedve nyáron akár régészkedhet is. További infó: kapcsolat@szadvar.hu

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm a tippet! Még nem voltam ott, de rajta van a listán, és a régészkedés is jól hangzik :-)

    VálaszTörlés