Nagykereki vára (amit akkor még Kereki néven ismert az ország) ezen a tájékon állott, a mocsár és a nevét adó kerek erdő által természetes módon is védelmezve. Ma Nagykerekinek hívják a falut, mert a Kereki név a távol fekvő névrokon révén már foglalt volt. Kellemes, csendes hely ez, nagyon távol a forgalmas utaktól, és közel a román határhoz. A legközelebbi nagyobb várost a határ túloldalán találjuk: régen ugyanis a környék Nagyvárad vonzáskörzetéhez tartozott. Így aztán leginkább annak ajánlom a nagykereki kitérőt, aki a 42-es úton haladva szeretne pihenni egyet Erdélybe menet.
Már az Árpád-háziak korában is állt itt egy palánkkal körülvett mocsárvár, amit az 1400-as években erősítettek meg annyira, hogy érdemes legyen egy csatában számolni vele. Nem is vár, hanem várkastély volt ez, hiszen itt lakott a környék földesúri családja, az Ártándyak. A vár és a falu legbüszkébb korszaka 1592-ben kezdődött, amikor Bocskai István, a későbbi fejedelem, váradi főkapitánnyá avanzsált, és a felesége révén megörökölt Nagykerekiben több száz katona elszállásolását ötlötte ki. Ehhez meg kellett nagyobbítani és erősíteni a várat, amely így a környék egyik legfontosabb erődítményévé lett.
A pesti Hősök terén is szobrot kapó Bocskai ekkoriban még az osztrákokkal szövetkezve küzdött a törökök ellen, de mivel a politikusok már a középkorban is könnyen váltottak elveket, hamarosan a törökökkel megbékélve védte meg Nagykereki várát az osztrák seregekkel szemben. Az 1604-es várvédés olyan jól sikerült, hogy utána az egész Hajdúságot megszerezte Erdélynek, magának meg a fejedelmi címet.
Mára szinte semmi nem látszik abból, hogy egykor vár állott itt. Egy szépen felújított, oszloposos-timpanonos klasszicista kúria mosolyog ránk. 1660-ban ugyanis csúnyán megostromolták a várat a törökök, amit a következő évszázadban még romjaiban is lakott egy osztrák kisnemes. Tőle vette meg a házat a Csanády család, akik előbb barokk kastélyt építettek belőle, majd 1850 körül klasszicista stílusban újították fel ismét. A második világháború után meglepően hamar, 1959-62 között rendbe hozták a kastélyt, és annak rendje és módja szerint, múzeumot meg könyvtárat rendeztek be benne.
Hogy ide találjunk, a faluba vezető országútról a Kossuth vagy a Jókai utcán kell kelet felé fordulni (Debrecenből jövet balra, Biharkeresztesről jövet jobbra), majd az Arany János utcán balra. Itt gyorsan szemünk elé kerül a hatalmas fákkal körbenőtt, szikrázóan fehér épület.
Miután megcsodáltuk a kertet és a fejedelem mellszobrát, érdemes körbesétálni a kastélyt, mert hátul láthatjuk az egyetlen régmúltat idéző részletet: a délkeleti sarokbástyát.
A benti múzeum nemrég teljesen megújult, és interaktív hadszintérrel meg egyéb modern találmányokkal várja a véletlenül erre vetődő vendégeket (amiből gyanúm szerint nagyon kevés lehet). A kiállítás nagy része Bocskairól és a hajdúkról szól, és akad néhány régi tárgyi emlék is, mint például egy roppant mutatós régi kályha a sarokszobában.
A középkori vár sokkal nagyobb volt, mint a mai kastély. A hajdanvolt méreteket a várfal egykori hatalmas négyszögletű bástyájából kialakított magtár mutatja, ami most a kastélytól úgy 60-70 méterre, a kert másik végében magasodik. A magtárat 1920-ban építették fel, de támfalaival sokkal régebbinek látszik.
A magtárak iránt egyébként az akkor erre barangoló családi társaságból többen is megmagyarázhatatlan vonzalmat érzünk, ezért ha már erre jártunk, muszáj volt elzarádokolni az innen Debrecen felé 35 km-re lévő Monostorpályiba is, ahol sokkal régebbi, 1826-ból való négyszögletes tubusmagtárakat láttunk.
Szerintem szépek, bár nem olyan nagyok, mint amekkorának egy fénykép alapján gondoltam őket. Ha valami hasonlóan furcsa érzelmi kötődés okán más is fel szeretné keresni ezeket, akkor az a falu leghosszabb utcáján, az észak-déli irányban végighúzódó Kossuth utca 26-os számú háza mellett találja meg őket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése